Szíjjártó: a magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténet

POLITIKA
2014 október 22., 05:53
comments 69

Szíjjártó Péter barátságosabb terepen, mint tegnap, amikor Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel találkozott.

A külügyminiszter először a General Motors autóipari konszern vezetőivel találkozott, akik az Opelen keresztül üzemeltetnek motorgyárat Magyarországon. Szíjjártó kiemelte, hogy az autóipar termelési értéke az év első hét hónapjában 29 százalékkal növekedett.

„Magyarország továbbra is Európa egyik autóipari fellegvára.”

Gondolom nem a különadókra és a visszamenőleges hatályú törvénykezésre gondolva azt is kijelentette, hogy

„a magyar kormány miként a múltban, a jövőben is számos olyan intézkedést meghoz, amely javítja a vállalat magyarországi működési körülményeit.”

Szíjjártó Péter Skip Warnernek, a General Electrics alelnökének átnyújtotta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Az indoklás szerint Warner nagyon jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a GE lett a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon és nagyban elősegítette a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági együttműködést.

„Elmondtam, hogy a magyar kormány további intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy Magyarországon legyen az egyik legversenyképesebb és legvonzóbb befektetési környezet Európában. Többek között azt szeretnénk, ha Magyarországon lenne a legolcsóbb az ipari termelés energiaköltsége.”

Az, hogy az internetadó hogyan illeszkedik a versenyképes és vonzó befektetési környezetbe, nem esett szó.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.