Hiszti van a Fideszben, legalábbis a BBC tudósítója szerint

politika
2014 október 24., 04:29
comments 440

Arról ír a BBC magyarországi tudosítója, hogy a Fideszben törés van, elégedetlenkedés ütötte fel a fejét, hiába voltak idén a nagy választási győzelmek. A cikk szerzője Nick Thorpe, aki már 1986-ban is budapesti tudósító volt, szóval sokakat ismer.

A cikk címében és az elején azt állítja, hogy a Fidesz vezetői közül többen is ellenzik Orbán Viktor mostani politikáját, és a belső feszültség növekszik a pártban. Arra nem tér ki az írás, hogy kik elégedetlenek, és mit terveznek.

Ezután sorra veszi Thorpe a problémákat, egészen a januári Putyin - Orbán találkozótól (akkor írták alá Moszkvában a paksi szerződést), addig, hogy mennyire irritál többeket is a Fideszben Szijjártó Péter és Lázár János nyomulása, akik úgy viselkednek, mintha "a törvények felett állnának". És bizonyos playboyokra is célozgatnak a kormány közeléből. A cikk szerint bekavart az Orbán - Simicska háború is, és az USA szankciói is aggasztanak egyeseket.

A BBC által említett belső feszültség kifele nem látszik, inkább úgy tűnik, hogy a teljes frakción erőt vett a ruszofil hangulat. Ettől persze titokban gondolhatnak akármit. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.