Biológia - kormány 1:0

POLITIKA
2014 október 25., 08:07
comments 262

Feminfo blogunk után Szél Bernadett is mókás ellentmondáson kapta az NGM demográfiai jelentését. Történt ugyanis, hogy

'A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos' (NMPHJFvMB), Szalai Piroska

szerint januárban bevezetett GYED extra tehet a növekvő születésszámról. Az LMP elnöke Facebook posztban hívta fel nőtársa figyelmét a biológiai tényre: a terhesség kilenc hónapig tart, így a rendeletet egy-nyolc hónappal követő statisztikai adatok bajosan tekinthetőek relevánsnak.

Először a gyed-extrától: a gyed extrát tavaly decemberben fogadta csak el a parlament és idén januárban vezették be, ami azt jelenti, hogy az év első 8 hónapjának születési statisztikái még semmit sem mutathatnak annak hatásáról -- a várandósság ideje ugye 9 hónap, ha tetszik a kétharmadnak, ha nem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.