A Költségvetési Tanács – ami három emberből áll: Matolcsy Györgyből, Domokos Lászlóból és Kovács Árpádból – véleményezte a jövő évi költségvetést, ami egyébként egyelőre még nem került ki a nyilvánosság elé.
Nincs alapvető ellenvetésük, ami indokolná az "egyet nem értés" jelzését.
– derült ki az MTI-nek elküldött véleményből. Viszont vannak apróbb problémák:
- Nem mutatja be elég részletesen a törvényjavaslat indoklása az elmozgulásokat 2014-hez képest.
- A várt 2,5 százalékos gazdasági növekedés csak akkor megvalósítható, ha nem lassul a világgazdaság, és jön elég EU-pénz.
- Nem biztos, hogy olyan jól bejönnek majd a fogyasztáshoz kapcsolódó adóbevételek, mint tervezik.
- Lesznek kiadáscsökkentések, amit a KT az intézkedések ismerete híján nem tud értékelni.
- A tanács ellentmondást lát abban, hogy az önkormányzati alszektor adóssága a tervezet szerint 160 milliárd forinttal nő, miközben a tervezett hiánya mindössze 15 milliárd forint.
A KT puritán honlapján egyelőre semmi nyoma a véleménynek.