Nobilis Márton a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a sok milliárd forint fölött gazdálkodó Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnökének dr. Nobilis Mártont nevezte ki, aki Nobilis Kristóf milliárdos üzletember, az Index volt tulajdonosának fia.

Nobilis Márton a Prestige Média tanácsadója és ügyfélkapcsolati menedzsere volt. A Prestige Média Várhegyi Attila volt fideszes államtitkár feleségének, Várhegyiné Fekete Mariannának a tulajdona, és korábban sokat dolgozott Hódmezővásárhelynek is, ahol Lázár János polgármesterként tevékenykedett.

A Figyelő júniusban írt arról, hogy a most huszonéves Nobilis Márton a Prestige Médiától többször is tanácsot adott az Origónak. Pethő András volt origós újságíró augusztusban azt írta, hogy Nobilistól érkeztek politikai jellegű kérések az Origo felé. Pethő így fogalmazott: „Tudomásom szerint voltak olyan esetek, amikor a politikai jellegű kérések közvetlenül Vaszily Miklóshoz futottak be. Közvetett információim szerint az Origo Zrt. szerződéses viszonyban is áll a Prestige Media Reklámügynökség Kft. nevű céggel, amelyet Várhegyi Attila korábbi fideszes politikus vezet. Ehhez a céghez kötődik egy Nobilis Márton nevű személy, aki rendszeresen fogalmazott meg politikai jellegű kéréseket közvetlenül Vaszily Miklósnak, illetve több esetben közvetlenül Sáling Gergőnek is.”

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10. óta működik. „A hivatal elsődleges feladata, hogy összehangolja és ellenőrizze a kormányzat reklámokkal és PR kommunikációval kapcsolatos közbeszerzéseit egységes és szabályozott célkitűzések alapján” – írta akkor a kormany.hu.

Az akkor még Nemzeti Kommunikációs Ügynökségként emlegetett NKH-val kapcsolatban felmerült, hogy a szakmai vezető Felkai György lehet, aki az MVM kommunikációs igazgatója volt, de korábban dolgozott a Pannon GSM-nél és a Molnál is, a pannonos és MVM-es munkája között pedig „több más cég mellett tanácsadója volt az orosz Gazpromnak” is.

November 3-tól Giró-Szász András vezeti a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságot, a sajtófőnök pedig Krakkó Ákos lesz – közölte a Miniszterelnökség.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.