Zárva lehetnek vasárnaponként a boltok??!!!?!

a plázadás kora
2014 október 30., 19:51
comments 705

Ha ez igaz, az sokkal durvább az internetadónál is.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy egy friss törvénymódosító javaslat szerint pár kivételtől eltekintve elrendelnék a boltok vasárnapi zárva tartását. A lap szerint nagyobb kereskedőket és a multikat érintő korlátozást is tartalmazó – már 2011-ben is tárgyalt – KDNP-s javaslatcsomag a jövő héten kerül kormány elé.

Eszerint jövőre a bevásárlóközpontok és a 400 m²-nél nagyobb alapterületű üzletek nem lehetnek nyitva vasárnap. Kivételt képeznek a dohányboltok, a gyógyszertárak, a benzinkutak és az újság- meg a virágárusok, de a pékáruboltok is csak délig lehetnének nyitva vasárnaponként.

photo_camera Ilyen lesz egy átlagos vasárnap délután 2015-ben???

A Magyar Nemzet szerint egy bizottság dönthet arról, hogy a törvényben nem említett egyéb egységek közül melyik tarthat majd nyitva. Számít majd például, hogy turisztikailag mennyire látogatott területen van az adott bolt.

A lap azt írja, hogy az éjszakai boltok és vendéglátóhelyek esetében a helyi önkormányzatok dönthetnének.

A javaslat szerencsére nem érinti a vendéglátóhelyeket, a repülőtereken és pályaudvarokon üzemelő boltokat, a kórházakban lévő kereskedelmi egységeket, a termelői piacokat és a vásárokat.

Az indoklás szerint erre azért lenne szükség, hogy elősegítsék: az ország döntő többségének valóban pihenőnap legyen, olyan szabadnap, amin a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő idő. A kereszténydemokraták már 2010-ben is küzdöttek a vasárnapi zárva tartásért, eredménytelenül.

Egy másik javaslat pedig a plázastopot pontosítaná: a KDNP azt szeretné, ha 2016-tól a világörökségi területeken bezáratnák a diszkontokat, a nagyméretű szupermarketeket és a hipermarketeket.

Erre a hírre csak a Bibliából tudok idézni:

„Uram, irgalmazz nekünk!”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.