A kormány elkezdte a gimnáziumi rendszer felszámolását

POLITIKA
2014 november 02., 11:08
comments 598

Radó Péter, az OktpolCafé oktatáspolitikai szakértője nyolc pontban gyorselemezte a Facebookon a 2015. évi költségvetés oktatáspolitikai hatásait. Meglátásai szerint a helyzet katasztrofális, cserébe kilátástalan:

  • A kormány egyre több támogatást nyújt az egyházi iskoláknak a világi iskolákkal szemben.
  • A Klebersberg Intézményfenntartó Központ alultervezett költségvetését az önkormányzatoktól és a gyermekétkeztetéstől elvont pénzekkel egészítették ki.
  • A hátrányos helyzetű gyerekeket emellett a szociális transzferek brutális csökkentése is sújtja.
  • Ennek eredménye a hátrányos helyzetűek leszakadása, a kudarcott vallók arányának növekedése lesz.

Radó szerint aggasztó folyamatok rajzolódnak ki:

a kormány a gimnáziumok leépítésére, a szakközépiskolák szakmunkásképzésre átállítására készülhet.

Legalábbis erre utal, hogy 24 százalékkal csökkentették a középfokú oktatás finanszírozását, amit csak a gimnáziumok bezárásával vagy osztálylétszámaik csökkentésével lehet kompenzálni. Ennek eredményeként egyre kevesebben juthatnak majd be a felsőoktatásba is.

Emellett még azt is kiemelte, hogy a tanárok jelképes, 4,2 százalékos béremelésének 38 milliárdos költségét is a csökkenő költségvetési forrásokból kell majd kigazdálkodni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.