Orbán Viktor, az új Fővárosi Közgyűlés alakulóülését adott kontextust a világnak. Beszédét azzal kezdte, hogy mennyire fontos Budapest és az ország egysége, ami tök igaz meg minden, csak Orbán ezt onnan közelítette meg, hogy 2010 előtt nem volt egység, most meg már van.
„A főváros 20 éven át inkább vitában állt az országgal, ezért inkább gyengült. Ezen a legtöbbet a budapesti polgárok veszítették. (...) 2010-ben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Budapest nem mehet szembe az országgal, az ország nem mehet szembe Budapesttel.”
Ezek után hosszan sorolta, hogy az elmúlt négy évben (tehát amikor már nem ment szembe Budapest az országgal, mert fideszes vezetése volt), mi minden valósult meg a fővárosban. A legtöbb siker épületfelújítás volt, hiszen a miniszterelnök szerint
„A rom szó csak a kocsma mellett mutat jól.”
A fejlesztések tehát:
Orbán szerint Budapestet a nemzet fővárosává kell tenni, közös az érdek, minden pöpec. A mostani városvezetéssel pedig még nagyobb és még szélesebb lehetőségek nyílnak meg, mert
történelmi pillanatban vagyunk,
a következő években megindulhat a magyarság felemelkedése.
Ehhez két fontos dolog kell.
Beszédét azzal zárta, hogy a politika önmagában nem fogja elhozni a felemelkedést.
„A politika önmagában képtelen megújítani Budapestet, a Sziget sikere, a romkocsmák, a startupok, a tűzfalak lefestése mind-mind budapesti a civil, közösségi vagy üzleti élet sikere.”
Ezt kell segíteni.