Meghalt Gera Zoltán

GYÁSZ
2014 november 08., 12:01
comments 36

Meghalt Gera Zoltán, a nemzet színésze - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága szombaton.

Közleményük szerint Gera Zoltán pénteken hunyt el életének 92. évében. A minisztérium a saját halottjának tekinti.

photo_camera (MTI)

Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden, apja színész, anyja porcelángyári munkás volt. Fényképészinasnak tanult, de már tizenhat évesen a színészi pályára lépett. 1939-ben a budapesti Belvárosi Színházban kezdte, ahol apja, Hosszú Zoltán rendező volt.

Ahogy később Gera nyilatkozta, apja mellett Páger Antalt és Bilicsi Tivadart tekintette példaképének. Pár hónapos budapesti színjátszás után egy utcai incidenst követően - nem emelte meg kalapját az apjával együtt vele szembejövő színigazgató, Patkós György előtt - aztán éppen apja rúgta ki színészegyesületből.

1940-től Inke Rezső vándortársulatával járta az országot, majd 1942-44-ben Magyarország első bábszínházában, a Nemzeti Bábjátékban lépett fel. 1944-ben Szegeden játszott az Ifjúsági Színház társulatával, a városban élte át az ostromot, majd a Városi Színház szerződtette epizodistának.

Háromszori próbálkozás után vették fel a Színművészeti Főiskolára. Kollégistaként a British Councilba járt, ahol angol nyelvet tanult, angol könyveket kölcsönzött, amiért társai körében felmerült, esetleg London már be is szervezte. 1950-ben végzett és a Magyar Néphadsereg Színházához (később újra Vígszínházhoz) került, de nem igazán kapott szerepeket.

Az ötvenes évek végén Drezdában Frau Palucca Európa-hírű táncintézményében pantomimet is tanult, és beszédes színházi szerepek híján ebben a műfajban aratott sikereket Budapesten az Irodalmi, majd az Egyetemi Színpadon. Testbeszédes tudását kiválóan kamatoztatta későbbi szerepeiben.

A Néphadsereg Színháza is megvált aztán tőle, mivel megpályázott egy Shakespeare-kurzust, melyet a British Drama League szervezett és hirdetett meg. A színháztól nem engedték ki, amit csípős hangú levélben megírt a pályázatot hirdető szervnek Londonba, és mivel már rég figyelték leveleit, telefonjait - lebukott. Államellenes izgatás miatt kilenc hónap börtönt kapott.

Szabadulása után Szolnokra szerződött, majd 1967-ben csatlakozott a Mikroszkóp Színpad alakuló társulatához. 1980-tól a Mafilm, 1987-től a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 1992-től szabadfoglalkozású színészként többek között a Budapesti Kamaraszínház és a Vidám Színpad deszkáin lépett fel.

Gera Zoltán pályafutása során karakterszínészként a legtöbbször epizódszerepeket alakított. Egy méltatója szerint:

"Amint szí­nre lép: elhelyezkedik idegen jellembőrökben. Nagy emberi tudással életet teremt maga körül. Zokszó nélkül szolgálja hivatását. Titokzatos prófétája a magyar szí­nészetnek. Titkok tudója. Emberi talányok szí­nes szí­npadra fogalmazója."

A színházi szerepek mellett az 1950-es évek közepétől több mint száz játék- és tévéfilmben tűnt fel. Olyan népszerű és méltán híressé vált filmekben játszott, mint

  • a Bakaruhában (1957),
  • a Külvárosi legenda (1957),
  • a Fűre lépni szabad (1960),
  • a Két félidő a pokolban (1961),
  • a Meztelen diplomata (1963),
  • Bástyasétány hetvennégy (1974),
  • A napfény íze (1999) vagy
  • a Prima Primavera (2009).

Feltűnt olyan tévésorozatokban is, mint

  • A Tenkes kapitánya (1963),
  • a Bors (1968),
  • a Mint oldott kéve (1983) vagy
  • a Kisváros (1994).

Külföldi filmekbe is meghívták, amit nyelvtudásának köszönhetett, hiszen az angol mellett németül és franciául is beszél.

Aktív időszakában az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, többször kölcsönözte hangját Walter Matthaunak és Lino Venturának. Legemlékezetesebb szinkronalakítása a Dallas című amerikai filmsorozathoz kötődik, amelyben éveken keresztül volt Jock (Jim Davis) magyar hangja.

Gera Zoltán 1985-ben lett érdemes művész, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén Életmű-díjjal ismerték el munkásságát, 2004-ben elnyerte a kiváló művész címet. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2013 márciusában pedig Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepek magával ragadó, emlékezetes, kifinomult műveltséggel történő megformálásáért, sokoldalú és elmélyült művészetéért, példaértékű életpályája elismeréseként. 2014 áprilisában a nemzet színészévé választották az elhunyt Szabó Gyula helyére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.