Egyetlen óra alatt 445,5 milliárd forintnyi forgalom az Alibabán

gazdaság
2014 november 10., 17:56
comments 36

November 11-én (11.11), a világ legnagyobb webáruháza (ami mindennel együtt inkább piac, mint áruház) első alkalommal tartja meg világszerte az eddig csak Kínában ünnepelt Szinglik Napját. Ezt az ünnepet nagyrészt a cég találta ki, annyi a lényege, hogy a kínai szinglik összegyűlnek, ünnepelnek és vásárolnak az Alibabán.

Tavaly már a Szinglik Napja volt vásárlások számát tekintve a világ legnagyobb vásárlónapja, most pedig, hogy az Alibaba megjelent a New York-i tőzsdén, és Kínán kívül is növeli piaci részesedését, még brutálisabb a forgalom.

Hangcsouban, az Alibaba kínai központjában már november 11. van, mindjárt hajnali két óra. Eddig éjféltől hajnali 1-ig, 1,8 milliárd dollárnyi áru cserélt gazdát. Ez nagyjából 445,5 milliárd forintnak felel meg. Még egy ilyen óra, és megvan pénz, amit a magyar devizahiteles-mentőcsomag miatt veszítenek el a bankok.

A legtöbben Hongkongból, az Egyesült Államokból és Tajvaról vásárolnak. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.