Végül nem kér amerikai vízumot Vida Ildikó

POLITIKA
2014 november 11., 19:55
comments 319

A NAV elnökének ügyvédje, Futó Barnabás volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. Futó maga is jelen volt hétfőn, amikor Vida André Goodfirenddel, az Egyesült Államok ügyvivőjével találkozott.

Az ügyvéd elmondása szerint az ügyvivő nagyon kedves volt, és a találkozón főleg Goodfriend beszélt (!).

Amúgy a fő téma a személyiségi jogok védelme volt, és hogy lehetne-e tisztázni a kialakult helyzetet egy vízumeljárás során. Mivel Vida valójában nem tervez az Egyesült Államokba utazni, ezért végül nem is fog kérelmet benyújtani.

 „Ennek semmi értelme nem lenne”

– tette hozzá az ügyvéd.

Időpontot azért nem kértek, mert ha bejelentkeznek, biztos csak hetekkel később kaptak volna lehetőséget. Goodfriend amúgy a találkozóra tolmácsot is biztosított Vidának.

Futó azt is elmondta, fogalma sincs, hogy került oda a Hír TV stábja, nem ő hívta oda őket. A beszélgetést itt lehet megnézni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.