A CÖF megtalálta a magyarországi korrupció felelősét. Nem fogod elhinni, ki az!

bűnügy
2014 november 13., 06:28
comments 1008

Kit kell felelősségre vonni a magyarországi korrupciós ügyekért? A világon szinte egyedülálló kormánypárti tüntetéseiről ismert Civil Összefogás Fórum (CÖF) beindította a jogi gépezetet, az beindult, és kiköpte a megoldást:

André Goodfriendet.

Az USA kvázi nagyköveteként szolgáló ügyvivő saját bevallása szerint tud a magyarországi korrupciós esetekről, rendőrnyelven fogalmazva bűncselekményekről szerzett tudomást, de erről nem értesítette a magyar hatóságokat. Aki pedig nem értesíti a hatóságokat a tudomására jutott bűncselekményekről, az a magyar törvények szerint

három év börtönnel sújtható.

photo_camera Leleplező fotón André Goodfriend. Már a szeme sem áll jól, ahogy meg felteszi a kezét, az mindent elárul.

Na jó, kötözködhetne most bárki, csakhogy Goodfriend amerikai diplomata, az amerikai követségen tartózkodik, ami az USA felségterületének számít, és ott nem lehet magyar törvények alapján felelősségre vonni, igaz? Nem igaz.

A CÖF szóvivője, ifjú Lomniczi Zoltán alkotmányjogász kinyomozta, hogy Goodfriend

végzetes hibát követett el:

"képfelvételek támasztják alá, hogy az elmúlt hetekben többször elhagyta a budapesti amerikai nagykövetség területét (tehát Magyarország területére lépett), így a magyar jogszabályok alapján ekkor feljelentési kötelezettsége keletkezett" - írja mai számában a Magyar Nemzet.

Lomniczi józanul hozzátette, hogy a diplomatákat a börtön helyett inkább ki szokták utasítani az országból, szóval Goodfriendnek nem kell feltétlenül börtönbe vonulnia. A CÖF ismeretlen tettes ellen készül feljelentést tenni.

(MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.