Hát persze, hogy egy volt Századvéges irányítja a Miniszterelnökségen a Századvég milliárdos megbízásának végrehajtását

POLITIKA
2014 november 16., 19:12
comments 234

A Miniszterelnökség nem bízza a véletlenre, hogy minden simán menjen az 1,3 milliárd forintos amerikai lobbiprojektben. Emlékeznek, ez az a pályázat

A megkötött szerződést az amerikai Igazságügyi Minisztérium egyik oldalán lehet megtalálni, ahol a külföldi államok érdekében lobbizó amerikai cégeknek kell regisztrálniuk magukat. Amerikában egy kicsit komolyabban veszik a lobbizásra vonatkozó szabályokat, mint itthon.

A Századvég konzorciumban nyerte meg az 1,3 milliárd forintos lobbipályázatot, két amerikai cég, a Liberty International Group LLC és az SLI Group LLC a konzorcium külföldi tagja Most felkerült az amerikai igazságügyhöz mindkét vállalkozás nyilatkozata.

A papírokból az is kiderül, hogy a Miniszterelnökség részéről ki tartja a kapcsolatot a Századvéggel.

„Megbízott a szerződésben meghatározott kötelezettségeit a jelen szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint (...) szerint köteles ellátni.”

Az utasításokat pedig Kern Tamás helyettes államtitkár adja a Századvégnek.

A Miniszterelnökség munkatársa több szálon is kötődik a Miniszterelnökség pályázatán nyertes Századvéghez. Kern például a Századvég tudományos főmunkatársa volt, jelenleg is szerepel a Századvég oktatóinak listáján.

Ez utóbbi egyébként igazán izgalmas helyzeteket eredményezhet, ugyanis a Századvég „politikai kommunikációs tanácsadó” képzésén Kern helyettes államtitkár az egyik oktató, a szakmai vezető pedig Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég egyik igazgatója. A lobbis megbízásánál a felállás pont fordítva van: a megbízó Miniszterelnökségről részéről Kern utasít, a megbízott Századvég részéről pedig Barthel-Rúzsa fogadja az utasításokat a papírok szerint.

szazadveg111

Kern 2011-ben tanácsadóként rajta volt a Fidesz frakció fizetési listáján.

A Századvég és a kormányzat között egyébként is olyan könnyű az átjárás, hogy néha nem könnyű követni, hogy éppen ki hol dolgozik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.