Ezt a milliárdos pályázatot egy bicikliző majom is megírhatta volna

politika
2014 november 10., 15:02
comments 195

"Médiakapcsolatok kialakítása és ápolása"

Ilyen erősségű konkrét vállalások olvashatóak a Századvég vezette konzorcium pályázatában és az aláírt szerződésben. A kormányzat kedvenc tanácsadói két amerikai céggel közösen vállalkoztak arra, hogy a

magyar politikai, gazdasági és kulturális értékeket és érdekeket képviselik és érvényesítik Amerikában.

A lobbizásra 1,3 milliárd forintot kapnak a Miniszterelnökségtől. A konzorcium egyik amerikai tagját a washingtoni cégbíróságon négy nappal azelőtt jegyezték be, hogy a Miniszterelnökség lobbipályázatának jelentkezési határideje lejárt.

A beadott pályázat, és az aláírt szerződés alapján nem látszik, hogy a konzorcium tagjai az 1,3 milliárd forintos megbízás megszerzéséért összetörték volna magukat. Mondjuk verseny nem volt, egyedül indultak a pályázaton, így szükségtelen is lett volna a nagy erőlködés.

217 oldalas pályázat, 1 oldal szakmai terv

Október végén kértük el a Miniszterelnökségtől a nyertes lobbipályázatot, amit viszonylag gyorsan át is küldtek nekünk. Az eredeti 194 oldal, ehhez tartozik még két hiánypótlás, így jön ki a 217 oldal összesen. Aki azt gondolja, hogy egy ilyen pályázatból kiderül, hogy mi a kormányzati agytröszt, a Századvég titka, hogy miért pont ők adják a legfontosabb tanácsokat annak csalódnia kell:

a papírok között konkrét szakmai vállalást alig találni.

A nagy része a kiírás különböző adminisztratív részével foglalkozik: megvan-e a szükséges, tartozásmentes bankszámla, az elvárt számú szakember, referencia. Mivel a pályázatot nagyon szűkre szabták, úgy hogy a Századvég vezette konzorciumon kívül aligha felelhet meg más, ezért érthető, hogy sok ilyen objektív feltételnek kell megfelelni, és ez sok oldalt elvisz.

A megpályázott munkával kapcsolatos konkrétumot viszont szinte csak a 26-27 oldalon találni , amikor a benyújtott konzorciumi szerződés keretében a pályázók leírják, hogy melyik cégnek mi lesz a feladata.

Itt ilyenek olvashatóak többek közt, hogy a pályázók dolga lesz a

  • projektmenedzsment,
  • a magyar kormány döntéseinek figyelemmel kísérése,
  • részvétel a tájékoztató anyagok kidolgozásában,
  • kapcsolatépítés az amerikai kormányzat felé,
  • a kapcsolatépítés stratégiájának kialakítása
  • médiakapcsolatok kialakítása és ápolása.

Áh, inkább berakom az összeset, annyira tényleg nem hosszú.

photo_camera Ennyikeh

Talán nem reális azt várni, hogy a pályázók 4 évre előre, napról-napra leírják, hogy mit terveznek csinálni a magyar adófizetők 1,3 milliárd forintjáért, de ami itt olvasható, az elég sovány.

Valószínűleg egy elsőéves nemzetközi kapcsolatos egyetemi hallgató izgalmasabb dolgot rak össze, ha arról kell írnia: hogyan lobbizhatna Magyarország hatékonyan saját érdekeiért Amerikában. Ráadásul az sem világos, hogy a magyar diplomácia pontosan mi a bánatot csinál Washingtonban, ha 1,3 milliárdért arra külön kell ember, hogy kapcsolatokat alakítson ki és ápoljon az amerikai médiával, vagy hogy egyáltalán stratégiát csináljon arra: hogyan kell az amerikai kormányzatnál támogatást szerezni valamilyen fontos magyar ügynek.

Még úgy is fura, hogy egy ilyen holmival 1,3 milliárdot lehet kapni, hogy más pályázó nem volt.

Nahát, pont ilyet kerestünk

A pályázatban olvasható szakmai tervekhez képest a megkötött szerződés sem jelent szinte semmilyen előrelépést. A 9 oldalas szerződés 1. számú melléklete egy és negyed oldalban, nagyrészt pontról-pontra tartalmazza a századvéges anyagot, bár határidőket is rendel az egyes feladatokhoz.

"A Magyarország érdekei szempontjából releváns döntéshozatali folyamatok bemeneti pontjainak (kormányzati és nem-kormányzati intézmények és személyek) azonosítása, a potenciális érdekérvényesítés javasolt módszereinek, -technikainak mellékelésével adatbázis készítése és frissítése."

Ez például a szerződésben új, a pályázatban nem találtam meg, de megint olyasmi, ami első ránézésre az Amerikába küldött hivatásos magyar diplomaták feladatának tűnik.

szerzodes11

A teljes szerződést itt lehet elolvasni.

Az ablakon kidobott pénz

Persze annak, hogy mi van a pályázatban vagy a megkötött szerződésben, nincsen nagy jelentősége. Nincs ugyanis olyan diplomata, lobbista vagy tanácsadó, aki a jelenlegi helyzetben kapcsolatépítéssel vagy döntéshozói térképek rajzolgatásával fordítani tud Magyarország megítélésén az Egyesült Államokban.

Az amerikai kormányzat meggyőződése, hogy Orbánék a NATO és az EU tagjaként megengedhetetlenül közel kerültek Vlagyimir Putyin Oroszországához. A két legfontosabb téma a paksi bővítés orosz kézbe adása, és az új orosz gázvezeték, a Déli-Áramlat magyar támogatása, de valószínűleg az is számít, hogy a Mol kinek adja el a részesedését a horvát INA-ban.

Amíg ezekben az ügyekből nem lép vissza a magyar kormány, addig érdemi változás nem lesz a magyar-amerikai viszonyban. Ettől persze még el lehet költeni 1,3 milliárd forintot píárkodásra, csak teljesen felesleges.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.