November elején a TakarékBank vezetői bejelentették, hogy kiürítik a bank tulajdonkában lévő Takarék Alapkezelőt. Az alapkezelő öt alapját, melyek együtt nagyjából 35 milliárd forintos nettó eszközértéket képviselnek, áttették az FHB Nyrt. tulajdonában lévő Diófa Alapkezelőhöz. A 35 milliárdon kívül a Takarék Alapkezelő kezelte a takarékszövetkezetek szabad forrásainak azon részét, amit a takarékszövetkezetek épp az alapkezelőre bíztak. Az elmúlt években ez volt már százmilliárdos nagyságrendű összeg is, most éppen nagyjából 45 milliárdon állt. Ez a pénz az alapkezelőtől visszakerült a TakarékBankhoz, de a bank ezt is a Diófával kezelteti.

Nem is igen tehet mást, hiszen az egyre fideszközelibb FHB-csoportban és az ahhoz egyre több szállal kötődő Magyar Postában meg a takarékokban a Diófa marad az egyetlen alapkezelő. A Takarék Alapkezelő az ügylettel feladat nélkül maradt, valószínűleg fel is számolják majd.

A TakarékBank alapkezelő-cseréje Demján Sándort és az általa vezetett Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget (OTSZ) is felháborította, Demján két nyílt levelet is írt az ügyben a döntéshozóknak. Az elsőben azt kérdezte,

hogyan lehetséges, hogy a Diófa Alapkezelő pályáztatás nélkül kb. 1000 milliárd forint betétet kezelhet.

1000 milliárd forint a magyarországi takarékok teljes szabad likviditása, tehát az az összeg, ami betétként a szövetkezeteknél van, de nem helyezték ki hitelbe. Ez rengeteg pénz, szakértők szerint ez adja a takarékszövetkezetek igazi értékét.

Demján levelét részben félreértelmezve több magyar újság (köztük mi is ebben a cikkben – azóta itt le is hoztunk egy helyreigazítást, a félreértésért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük) úgy tálalta az ügyet, mintha a Diófa Alapkezelő már most behúzta volna a takarékok teljes szabad likviditását, azaz nagyjából 1000 milliárd forintot.

Ez azonban így nem igaz, ebből az 1000 milliárdból csak 45 milliárd ment most át, plusz 35 milliárd az alapokban.

Ettől függetlenül Demján félelme egyáltalán nem alaptalan.

A Takarék-csoport vagyonkezelés tekintetében régen nagyon egyszerűen működött: a Takarék Alapkezelő az 5 alapja mellett (ez most a 35 milliárd) kezelte azt az állományt is, amit épp rábíztak a takarékszövetkezetek. Alapvetően a szövetkezetek döntése volt, hogy mikor mennyi pénzt adnak az alapkezelőnek, a kezelt összeg is ennek megfelelően folyamatosan változott. Az alapkezelő nyeresége aztán osztalékként a tulajdonos TakarékBankba vándorolt, onnan meg a takarékszövetkezetekhez. A tőkemozgatással keletkezett haszon tehát házon belül maradt.

A Diófa ezzel szemben – ha nyereségesen fogja kezelni a rábízott forrásokat – a nyereségét nem a TakarékBankba tolja, hanem az FHB Nyrt.-be. Ez a takarékok első problémája.

A második probléma az, hogy ugyan egyelőre nem 1000 milliárd forintot, azaz a takarékok teljes szabad likviditását kezeli a Diófa, de az alapkezelő-váltással adott lett annak lehetősége, hogy még több pénz kerüljön a Diófához, és elvi akadálya még annak sincs, hogy tényleg behúzza a Demján által emlegetett 1000 milliárdot. Ahogy az OTSZ illetékes vezető tisztségviselője a 444-nek jellemezte a ügyet:

„Most csak a 35 milliárdos alapok és még 45 milliárd került át a Diófához, de ez innentől kezdve lehet több is. A 120 centis gyerek is megnő 180 centi magasra, ha enni adunk neki, hát ilyen most a Diófa által kezelt összeg is.”

De egyáltalán nem mindegy, hogy a jövőben hogyan megy át pénz az alapkezelőhöz, ha átmegy egyáltalán. Mert mehet a Diófa alapjaiba is, és megkaphatja egyéb, vagyonkezelésbe adott forrásként is az alapkezelő. Mindkettőre utalhat Demján Sándor a második levelében. Egészen pontosan így fogalmaz:

„A szabad betéteknek a Diófa Alapkezelőhöz történő szervezett irányítása – a takarékszövetkezetek kötelezően teljesítendő tervszámokat kaptak – a magánvállalkozás eredményét növeli.”

(Magánvállalkozás alatt itt a Diófára és az FHB-re gondol.)

A takarékoknak az fájna jobban, ha az ügyfeleik pénzét a Diófa alapjaiba irányítanák, hiszen ebben az esetben ügyfeleket és betéteket is veszítenének, tehát az összességében 1000 milliárdosra becsült szabad likviditásuk csökkenne.

Az OTSZ tisztségviselői szerint a takarékszövetkezetek pont erre kaptak kötelezően teljesítendő kvótákat. Egészen pontosan arra, hogy ami pénzt csak tudnak, tereljenek a Magyar Posta Ingatlan Befektetési Alapjába. Ha az OTSZ vádja igaz, akkor az azt jelenti, hogy a takarékok lényegében arra kaptak utasítást az FHB-közeli menedzserek irányítása alá került TakarékBanktól, hogy a saját betétállományukat csökkentsék, hiszen befektetési alapokhoz olyan ügyfeleket irányítanak, akik egyébként a takarékok betétesei lettek volna.

Leegyszerűsítve ezt úgy érdemes elképzelni, hogy bemegy az ügyfél a takarékba, és azt mondja, hogy „Heló, van x forint megtakarításom, szeretnék kezdeni vele valamit. Mit ajánl? Betét? Befektetési alap?”. Erre azt mondja a pénztáros, hogy

„Nagyon jó betétopcióink vannak, de tudja mit? Tegye a pénzét a Magyar Posta Ingatlan Befektetési Alapjába, mert az nagyon-nagyon jó lesz önnek.”

Ha pedig az ügyfél így dönt, akkor a pénze a takarék könyvelésében csak átmenő tétel lesz, a takarékszövetkezetek lényegében semmit nem keresnek az ügyleten. A Diófa által kezelt Magyar Posta Ingatlan Befektetési Alapba azonban több pénz kerül, ami nagyon jó a Diófának, és azt tulajdonló FHB-nek is.

Ebben az ügyben tényleg nagyon dolgozhatnak a Németh Lászlóné által is emlegetett szinergiák, a Magyar Posta Ingatlan Befektetési Alapot ugyanis szeptemberben Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alappá nevezte át a Diófa. Az erről szóló MNB-engedély ide kattintva tekinthető meg, vagy ha nem töltene be a Nemzeti Bank oldala, akkor itt a tárolt változat. Tény, hogy ezzel a névvel könnyebb eladni ezt a takarék ügyfeleinek, el is kezdték árulni a takarék-hálózatban, a beszámolók szerint nagyon jól fut.

Megkérdeztük erről a TakarékBankot is. Ők azt mondták, hogy valóban értékesítési versenyt írtak ki a takarékok között a Diófa termékeire vonatkozóan, és értékesítési tervszámokat határoztak meg, de a takarék-csoportban ez bevett gyakorlat, és nemcsak most de az összes „integrációs terméknél” így csinálták és csinálják majd a jövőben is. Az viszont a TakarékBank szerint

„abszurd kijelentés (az OTSZ-től), hogy mindez a szabad – vagy akár a lekötött – betétek terhére lett volna előírva, minthogy a betétek befektetéssé konvertálása nem a takarékszövetkezet, hanem kizárólag az ügyfél döntésén múlik.”

Válaszukban emellett azt is felhozták, hogy a befektetési jegyek a mai magyar kamatkörnyezetben egyre népszerűbbek, és az értékpapír jellegű megtakarítások egyre nagyobb szerepet kapnak. Ehhez képest a befektetési jegyek árusításában eddig nem jeleskedtek a takarékszövetkezetek, a TakarékBank szerint csak a szektor kb. fele kínált eddig ilyen pénzügyi termékeket.

Abban, hogy az értékpapír jellegű megtakarítások jövedelmezőbbek és vonzóbbak is, mint egy bankbetét, kétségtelenül igaza is van a TakarékBanknak. Ezt a tényt azonban, az OTSZ sem tagadja, nekik egyszerűen az fáj, hogy a Takarék-ügyfelek befektetési jegyekbe vándorló pénze és a befektetési alapok kezeléséből származó nyereség a Diófával a Takarék-csoporton kívülre került.

A másik lehetőség a takarékok szabad likviditásának a Diófához terelésére pedig az lenne, ha a takarékszövetkezetek arra vonatkozóan is tervszámokat kapnának, hogy a már náluk lévő betéteket adják vagyonkezelésbe a Diófának. Ez a takarékoknak nem fájna annyira, mint a fentebb leírt eset, hiszen ekkor a pénz még az övék maradna, csak az alapkezelő nyereségétől esnének el, hiszen az többé nem a Takarék-csoporton belüli cég, hanem az FHB-csoport része. Az OTSZ vezető tisztségviselője szerint egyelőre nem volt példa arra, hogy erre vonatkozóan is tervszámokat kaptak volna, de nem tartják kizártnak, hogy ezek az idők is eljönnek.