Varga Mihály nem mondott igazat Vida Ildikó fantomcégéről

gazdaság
2014 november 27., 12:09
comments 117

Varga Mihály azzal védte az adóhivatal elnökének, Vida Ildikónak (valamint Halasi Tibor MNV-elnöknek) a törvényellenesen működő fantomcégét, hogy mivel annak nem voltak bevételei és kiadásai, ezért nem gond, hogy nem fizetett adót, és nem adott le beszámolókat. A cég szerinte egyébként is "csak egy évet működött".

Csak hát ebből semmi nem igaz,

írja a Népszabadság adószakértőkre hivatkozva. A cégek ugyanis a bejegyzéstől kezdve a törlésig működnek, attól független, hogy tevékenységet folytatnak-e. Mérleget is le kellett volna adnia, mindig.

Ráadásul a cégnek biztosan voltak kiadásai és talán bevétei is, de mivel nem adott le beszámolót (abban az egy évben sem, amikor Varga Mihály szerint is működött a cég), ezért erről nem tudni semmit. A bt-knek egyébként mindig, még a messzi 90-es években is volt adófizetési és mérlegkészítési és -leadási kötelezettsége. Akkor is, ha már felszámolás alatt áll.

A Casus Bt-ben az adóhivatal, valamint az MNV vezetői kültagok voltak 1993-től kezdve egészen annak 2011-es törléséig.

"Ha jól olvastam a cikket, ez a cég nem működött, tehát nem azért nem fizetett adót, mert nem akart adót fizetni, hanem mert se bevételei, se kiadásai nem voltak. A cikk után felhívtam Vida Ildikót és megkérdeztem, hogy pontosan mi történt. Ő elmondta, hogy valóban kültag volt egy ilyen cégnél, amely körülbelül egy évet működött, azt követően nem működött, se bevétele, se kiadása nem volt, semmiféle adózási kötelezettsége így nem keletkezett, ezért is kellett aztán a céget megszüntetni. Ebből a szempontból a cég, hogy mondjam, egy olyan cég volt, amit valamire létrehoztak, csak aztán a cég igazából nem működött"

– pontosan ezt mondta Varga Mihály az ATV-ben a Casus Bt.-ről.

Szóval rögzítsük még egyszer:

Magyarországon az adóhivatal vezetője és az állam vagyonát kezelő cég vezetője egy törvényellenesen működő fantomcégben voltak tisztségviselők, a nemzetgazdasági miniszter pedig csalárd érvek segítségével próbált úgy tenni, mintha ezzel semmi gond nem lenne (és azóta is sunnyog róla).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.