Darren Wilson nem rendőr többé

külföld
2014 november 30., 07:24
comments 83

Azonnali hatállyal távozik posztjáról Darren Wilson rendőrjárőr, aki idén augusztusban több lövéssel végzett a korábban rátámadó, de fegyvertelen fekete tinédzserrel, Michael Brownnal. A eset után a St. Louis mellett található Fergusonban hetekig tartó zavargások, fosztogatások kezdődtek. Ezek indultak most újra, mikor a vádesküdtszék úgy döntött, hogy Wilson nem hibázott augusztusban, ezért nem is emelnek vádat ellene.

Wilson ügyvédje szerint a továbbiakban nem hajlandó kommentálni a távozását, annyit közöltek a médiával, hogy a járőr saját akaratából távozik a rendőrségtől. Azután döntött így, miután megtudta, hogy a St. Louis-i rendőrség több erőszakos fenyegetést is kapott, amiben követelték Wilson távozását.

„Nem akarom hagyni, hogy mások szenvedjenek kárt miattam.”

- nyilatkozta az AP-nek az exjárőr.

Darren Wilson az augusztusi lövöldözés után bujált a nyilvánosság elől, az amerikai újságoknak és a hírügynökségeknek sem nyilatkozott. A csendet azután törte meg, hogy a vádesküdtszék számára kedvező döntést hozott. Ekkor elmondta az ABC-nek, hogy

tiszta a lelkiismerete, hiszen semmit nem csinált rosszul.

Wilsonra egész pályafutása alatt nem volt panasz, rendőri munkája során Brown ellen használt először fegyvert. Azt mondta, így cselekedett volna akkor is, ha Brown fehér lett volna. (AP)

Fergusonról mindent ide kattintva lehet elérni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.