L. Simon felhágott a cinizmus Csomolungmájára

POLITIKA
2014 november 30., 20:56
comments 521

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára volt az ATV Egyenes beszéd Szabad szemmel című műsorának a vendége. Sajnos a beszélgetés felvétele még nem elérhető az ATV honlapján, de a szöveges összefoglaló már felkerült. Ez alapján pedig L. Simon ismét fantasztikus formában volt.

A beszélgetés során szóba került Pokorni Zoltán pénteki kijelentése, amely szerint az amerikai kitiltás után vissza kéne venniük a képviselőknek az urizálásából. A cikk szerint L. Simon ez megfontolandó, és valóban tartózkodni kell mindentől, ami joggal idegesíti az embereket. Ugyanakkor kettőn áll ez a dolog, és a politikusoknak is joga van a magánélethez, de a sajtó csak bőszíteni akarja az embereket.

„Nem a politikusok emelgetik fel a karjukat és mutogatják, hogy az órájukat, hogy tessék lefotózni, milyen órát örököltem a dédpapától, hanem lefotózzák, és utána nem átallják azt írni, hogy XY Rolex órát villantott.”

- hozott egy példát az államtitkár, aki már korábban is utalt arra, hogy az államilag szabályzott sajtó lenne a jó. Mert ami szerinte most történik, az az emberek hergelése, bőszítése, rossz ösztönökre és irigységre való rájátszás.

Szóba került Giró-Szász András exszázadvéges kormányalkalmazott meggazdagodása is, amivel kapcsolatban azt az érvet dobta be L. Simon, hogy

nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják.

L. Simon az ATV-nek is beszólt, amiért támogatják a kormányellenes tüntetéseket, és ahelyett, hogy a kormány programjával vagy a Várba költözéssel foglalkoznának, Lázár János órájával hergelik az embereket.

„Ugye nem gondolják komolyan, hogy ez a magyar újságírás csúcsa?”

- kérdezett rá L. Simon, aki szerint a növekvő szegyénység közepette felemlegetni, hogy szükség van-e a drága vári költözésre, az tipikus baloldali demagógia. Szerinte ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy zárjuk be az Operaházat és az Erkel színházat, és a forrásukat osszuk szét a szegények között. Megkérdezték L. Simont, hogy mennyibe fog amúgy kerülni Orbán Viktor Várba költöztetése és a Karmelita kolostor felújítása, mire az államtitkár a lap szerint azt monda

„sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.