A paksi bővítésért felelős kormánybiztos sem biztos abban, hogy a Paks 2 megépül

gazdaság
2014 december 04., 08:36
comments 201

Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos a Reuters jelentése szerint egy szerdai konferencián arról beszélt, hogy a magyar kormány igyekszik úgy megfogalmazni a Paks 2. építésével kapcsolatos megállapodásokat, hogy az ország kiugorhasson a projektből, ha az Európai Bizottság nem engedélyezi a jelenlegi konstrukcióban az építkezést. Az EU a pályázat elhagyása és a nukleáris hulladék elhelyezése miatt vizsgálódik. Aszódi Attila korábban még azt mondta a Népszabadságnak, bízik abban, hogy ez EU nem fúrja meg a beruházást.

Ha az uniónak mégis gondja lenne, a kormánybiztos szerint elképzelhető, hogy a Hinkely Point-i erőmű bővítésénél használt brit konstrukciót alkalmaznák: itt a bővítés után az új reaktorok a a francia kivitelező cég tulajdonába kerültek, az állam pedig garantálta, hogy kétszeres áron veszi át az erőműben termelt áramot egészen addig, míg meg nem térül a beruházás. Ezt a konstrukciót szeptemberben elfogadta az Európai Bizottság.

Ha Pakson is így építkeznének, akkor az új reaktorok az orosz Roszatom kezébe kerülnének.

Korábban a magyar jogszabályok nem engedélyezték, hogy külföldi cég atomerőművet birtokoljon az ország területén, az atomtörvény nemrég benyújtott módosító javaslata viszont már utal az erőmű esetleges eladására.

A magyar kormány nem számít arra sem, hogy Oroszország kihátrálna a beruházásból. Igaz, hogy Putyin állama az alacsony olajár és az ukrajnai konfliktus miatt egyre rosszabb gazdasági helyzetbe kerül, a paksi bővítés továbbra is nagyon fontos az elnöknek, ezért várhatóan csak a legvégső esetben tesz le róla. (Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.