Kovács Zoltán (kormányszóvivő): Nem a kormány feladata, hogy számításokat végezzen

politika
2014 december 09., 10:54
comments 353
photo_camera MTI Fotó: Kovács Tamás

Azt hitte, hogy a kormány számításokat végez, mielőtt idióta gazdasági törvényeket hoz? Akkor ki kell ábrándítsam. Mint a címben már idéztem, Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint nem. A legújabb CBA-barát törvény elfogadása után kérdezték a várható gazdasági hatásokról, amire az Index tudósítása szerint azt felelte, hogy

"nem a kormány feladata, hogy számításokat végezzen arról, hány nagy boltnak kell költöznie, vagy hogy hány embert fognak kirúgni a szabályozás miatt"

Kovács a szupermarketek veszteséges működését megtiltó törvényről mondta ezt.

  • Ez az, ami alapján a két egymást követő évben is veszteséges üzletláncoknak be kéne zárniuk.
  • Mármint azoknak, amelyek éves forgalma eléri az 50 milliárd forintot.
  • Tehát a kormánynak kedves, franchise-rendszerben üzemelő láncok, a CBA, a Reál és a Coop nincsenek veszélyben.
  • A kormány a 400 négyzetméteresnél nagyobb boltokat is betiltotta a világörökségi területeken.
  • Szerencsére a CBA Várkert Bazárban nyíló üzlete kisebb ennél.

Kovács ezután a tényektől mit sem zavartatva elmondta, hogy a szabályozás nem piactorzító, mert mindenkire ugyanúgy vonatkozik. Utána arról is beszélt, hogy

„napról napra bizonyosodik be, hogy nincs intézményesült korrupció a kormányban”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.