Csak 800 ezer volt a rendőrségi kampány, amiben a nők tehetnek róla, hogy megerőszakolják őket

bűnügy
2014 december 11., 04:25
comments 41

Borzalmasak lettek a klipek, de legalább nem kerültek sok pénzbe, leginkább ezt lehet megállapítani a Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság válaszából, amit a "Tehetsz róla. Tehetsz ellene." kampánnyal kapcsolatban küldtek.

Tudják, ez az a 3 videó, amiben fiatal lányok kivágott ruhát vesznek fel, isznak, táncolnak, fiúznak, aztán az egyiküket megerőszakolják. A kampányból elég nagy balhé lett, miközben a Belügyminisztérium szerint sokan félreértették, a kisfilmek üzenetét.

Mert nyilván amikor egy 50 másodperces rendőrségi klipben egy fiatal lány rövid szoknyát vesz fel, aztán megerőszakolják, majd az a szlogen, hogy "Tehetsz róla. Tehetsz ellene.", azzal egyáltalán nem az áldozatot hibáztatja a rendőrség, vagy üzeni, hogy nem kéne kivágott ruhát felvenni, mert amiatt erőszakolnak meg. Ez csak egy fatális félreértés. Most arról nem is beszélve, hogy hazugság is lenne ilyet állítani, mert az áldozat ruhája és a nemi erőszak között még nem mutattak ki összefüggést a témával foglalkozó kutatások.

A "Biztonságosabb Pécsért" bűnmegelőzési programra összesen 3,5 millió forintot nyert a baranyai rendőrség a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatán. Ebben a programban volt az egyik elem, a "Pécsi nők védelméért" kampány, amire a videókat csinálták.

"A projekt e pillére a védekezés lehetőségeit fókuszba állítani, és felhívni a figyelmet a védekezés lehetőségeire és az egyéni felelősségre."

Ezt írta nekünk a rendőrség.

Na most, ha szerintük az erőszak egyik oka a rövid ruha, márpedig a videóból ez derült ki, akkor nyilván hosszabb ruhával tudnak védekezni a nők a nemi erőszak ellen. Ha innen nézzük, akkor azért jobban is el lehetett volna költeni a videókra fordított 800 ezer forintot. Mondjuk bármi másra.

A rendőrség kérésünkre nem adta ki a szerződést, amit a klipeket készítő Forrás Gyermek- és Ifjúságvédő alapítvánnyal kötöttek a kisfilmekre, csak azt árulták el, hogy mennyit fizettek összesen.

A válaszukból az is kiderült, hogy várható még más izgalmas rendőrségi útmutatás is arról, hogy mit kéne tenniük a fiatal nőknek, hogy ne erőszakolják meg őket a férfiak. Így például lesz még

  • szórólap,
  • a középiskolások bizonyítványába a szülők számára készített tájékoztató,
  • a diákoknak készített kiadvány,
  • plakátok,
  • matricák,

Ezek közül ha bármelyikkel találkozna, különösen a bizonyítványba a szülőknek készülő tájékoztatóval, és a diákoknak szóló kiadvánnyal, akkor feltétlen írjon a szerk@444.hu emailre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.