életmód

2017. január 18.

Közeleg a végítélet: itt a sörjóga

Természetesen Berlinből származik az ötlet, de már Ausztráliában is vannak követői.

2017. január 17.

Félmeztelen Femen-aktivista szorongatta meg Donald Trump viaszszobrának tökét Madridban

Az volt a nőre írva, hogy „Ragadd tökön a patriarchátust"!

Botrány: ismeretlen tettesek működő órát ragasztottak a nem működő Moszkva téri órára

Reméljük, hogy haladéktalan felderítésük és felelősségre vonásuk nem marad el!

2017. január 16.

Nagy árat fizet József a gyerekei túró rudijáért

K. József 50 év körüli családapa, aki éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott. Volt, hogy csak 500 forintot, máskor több ezret, vagy arany ékszereket. Több év börtön várhat rá.

2017. január 14.

Kialakult egy Kacsa-tó a Balaton jegén

Így vadulnak a vadkacsák a Balaton jegén.

Elküldik a szánkósokat a Normafáról a közteresek a síelők miatt

Olvasónk szerint simán meglennének egymás mellett a két sportág szerelmesei, de a közterületfelügyülők a síelőket preferálják.

Mégsem árulják a horogkeresztes talpú bakancsot

Az Amazonon is lehetett kapni, a forgalmzó végül a kínai gyártóra fogta a hibát: horogkeresztnyomot hagyott a hóban.

Kirakták az étteremből, mert túl sokat evett

Nagyétkű magyar vándor, most akkor hol you can eat?

2017. január 12.

Mondtad, hogy macskaszőrös a kabátom -> azóta is csak rád gondolok

A Bikás parknál történt a nem mindennapi látás.

2017. január 10.

A nap kommentelője: Pál

Németh Szilárdhoz fűzött értékes megjegyzést.

2017. január 7.

A leggyakoribb fogyókúrás hiba

Megy a nyomasztás, hogy vékonyabbak legyünk, hisz ki látott már boldog, egészséges, szexi, vagy sikeres embert, aki nem volt az, neadjisten narancsbőre volt, vagy pláne szőr nőtt rajta??

2017. január 5.

Én még soha a büdös életben nem láttam olyan kemény embert, mint amilyen Orbán Viktor

Talán csak Dózsa Lászlót. Bár a miniszterelnök hetek óta el van tűnve, én nem aggódom: a jég hátán, napi 23 órát dolgozva is megélne, egy marék hideg salakon.

2017. január 4.
2017. január 2.

Jóra fordult a lecsúszott sakkmester élete

Két éve majdnem megfagyott a saját lakásában, aztán a segítségére siettek, de sokan csak átverték. Száraz Sándor egykori sakkfőtitkár élete sokat haladt előre, mióta az Abcúg tavaly bemutatta a történetét. Megnőtt a fizetése, újra tud tévézni, pótnagypapának fogadták egy újlipótvárosi családban, és karácsonykor sem volt egyedül.

2016. december 27.

2017-től bejegyezhető keresztnév lesz a Bentli

De nem veheti feleségül Táblácskát vagy Főnit, mert azok viszont nem. Vicces új nevek listája.

Egy átlagos magyar 67 csomag ropit fogyaszt el évente

Megérkezett a nagy 2016-os csipszstatisztika.

2016. december 25.

Budapest a patkányokat sem hagyja az út szélén

Méltán lehetünk büszkék a Belváros közepén tenyésző karácsonyi favellára: a trashkultúra, az a Fashion streeten is trashkultúra!

2016. december 22.

Nyomorulttá tehet a túl sok facebookozás karácsony környékén

Ha túl sokat leskelődünk ismerőseink után Facebookon, nagyon szarul érezhetjük magunkat. Már egyhetes szünet is sokat segíthet.

Tovább a múltba
;