Pár napon belül kétszer is tízezrek tüntethetnek majd a kormány ellen

politika
2014 december 11., 11:33
comments 162

Hiába van itt december közepe, a tüntetésszezon még nem ért véget. Pár napon belül két, a Facebook-esemény alapján nagyobbnak ígérkező tüntetést is szerveznek az országszerte egyre népszerűtlenebbé váló kormány politikája ellen.

Vasárnap El a kezekkel címmel szerveznek tüntetést. Gyülekezés fél négytől lesz az Akadémia előtt, innen vonulnak majd négyre a Kossuth térre. Itt fog felszólalni az internetadós tüntetések főszervezője, Gulyás Balázs, Nagy Emília, akire korábbi tüntetéseken való szerepléséért a Hír Tv is rászállt, és a szakszervezeti vezető Székely Tamás. Erre a tüntetésre eddig hatezren jelezték vissza, hogy részt vesznek rajta.

Kedden pedig jön a nagyobbnak ígérkező esemény, Nincs hova hátrálni! névvel. Erre eddig közel tízezren jeleztek vissza, még ha tudjuk is, hogy a Facebook csak módjával tekinthető reprezentatív mérőeszköznek ilyenkor.

Ennek a tüntetésnek a felszólalói még nem ismertek, de a szervezők között megtalálható a szintén internetadós tüntetések idején feltűnt Nem némulunk el! csoport és a Horváth András és Vágó Gábor körül szerveződő 1000 milliárdan a tisztességes adózásért csoport is.

A tüntetés célja, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban megalakult civil, pártfüggetlen szerveződéséket összefogják, hogy közösen léphessenek fel a jogaik védelmében.

"Eleged van a szociális megszorításokból? Az oktatási rendszer teljes átforgatásából és a társadalom elbutításából? A NAV-botrányokból és kitiltási ügyeiből? A mértéktelen korrupcióból és hazugságokból? Az egészségügy borzasztó helyzetéből és a magyarországi lakhatás egyre kritikusabb helyzetéből? Gyere el és hallasd te is a hangod!"

- írják oldalukon. Vonulás itt is lesz, a József nádor térről indulva a NAV székház felé kerülve fognak majd a Kossuth térre menni.

Kedden nem csak Budapesten, de Békéscsabán, Dunaújvárosban, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Siófokon, Szegeden, Szolnokon, Szombathelyen és Tatabányán is lesz kisebb-nagyobb tüntetés. Lesznek megint külföldi helyszínek is, Londonban, New Yorkban, Bécsben és Brüsszelben is fognak tiltakozni épp ott élő magyarok. Ezek az eventek itt találhatóak meg.

A fenti képen egy mai, a keddi tüntetésre hívó akció képe látható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.