Donald Tusk december eleseje óta az Európai Tanács elnöke, és most csütörtök – pénteken vezet először csúcstalálkozót Brüsszelben. Nem lesz ismeretlen neki a terep: 2007 óta számos csütörtök éjszakáját töltötte már a Justus Lipsiusról elnevezett irodaház tárgyalótermében, ahol az EU országainak miniszterelnökei és elnökei találkozni szoktak. Hiszen 2007 őszétől mostanáig ő volt Lengyelország miniszterelnöke, és így állandó résztvevője volt ezeknek a találkozóknak. Nyár végén dőlt el, hogy ő lesz az európai elnök, azóta különórákat vett angolból, hogy simábban menjen a munka.

Szürke de kemény alkusz kell ide

Az EiT elnöke viszonylag új funkció, 2009 decembere óta létezik, a megbizatás két és fél évre szól, és egyszer hosszabbítható. Eddig csak egy ember töltötte be a hivatalt, Herman Van Rompuy belga politikus, aki Belgium miniszterelnöke volt, mielőtt megválasztották a tisztségre. Az elnököt az európai országok vezetői maguk választják, eddig mindig közfelkiáltással, vagyis nem volt még soha hivatalos ellenjelölt vagy kampány a posztért. És eddig mindkét elnököt maguk közül választották.

Az elnök mozgástere ebben a pozícióban nagyban függ a saját ambícióitól, ám annyi biztos, hogy inkább a háttérben tárgyalgató szürke eminenciásoknak, mintsem szerepelni szerető megmondóembereknek találták ki.

Az elnök állítja össze a napirendet és a konklúzió-tervezetet a csúcsok előtt. (Az EiT nem törvényeket, hanem úgynevezett konklúziókat, vagy magyarosabban következtetéseket fogad el. Ezek nyomán az Európai Bizottság feladata a törvények megírása.)

Vagyis az elnök mondja meg, hogy miről legyen szó, és várhatóan milyen döntés szülessen. Minél jobban hasonlít a konklúzió-tervezet a tanácskozás végén elfogadott változathoz, annál ügyesebb volt az elnök. Ez mutatja, hogy jól mérte fel a tagállamok vezetőinek a hangulatát, és sikerült megtalálnia azt a kompromisszumos megoldást, ami mindenkinek tetszik. Sokszor a következtetések egy – egy szaván is órákig tartó vita volt már, például olyanokon, hogy „elköteleződünk” vagy „támogatjuk” legyen-e a felütés valamelyik megállapítás mellett. Szóval nem mindegy, hogy mennyi vitát rendez le az elnök előre, már a csúcs előtt.

Az előzetes puhatolózásokat általában a tagállamok brüsszeli nagykövetien keresztül intézi a tanácsi elnök. Addig körözteti közöttük a tervezet szövegét, amíg úgy nem érzi, hogy a többség számára elfogadható. Illetve ilyenkor meghatározzák azokat a nyitott kérdéséket, amikről csak a miniszterelnökök képesek dönteni, annyira érzékenyek, vagy annyira nagy a vita róluk.

A nagyon kemény kérdéseket feszegető csúcsok előtt Rompuynak szokása volt a miniszterelnökökkel személyesen is egyeztetni: vagy végigment a fontos országok fővárosain (London, Berlin, Róma, Párizs) vagy pedig a csúcs előtt egyenként fogadta a tagállamok vezetőit Brüsszelben. Az elnök közvetít a kormányfők között, ha nagyon elmérgesedik a vita.

Éppen ezért nem árt, ha az elnök türelmes, de elég határozott is ahhoz, hogy ne csak üzengessenek vele, hanem képes legyen kikényszeríteni az alkukat. Mégpedig úgy, hogy egyik ország vezetője se érezze azt, hogy az elnök kifejezetten utazik rá, vagy a másikat mindig kedvezőbb helyzetbe hozza. Így Tusk megválasztásakor nem csupán az számított, hogy milyenek a politikai nézetei és az hogy lengyel (aminek több szempontból is fontos szimbolikus jelentősége van) hanem az is, hogy elhitték róla, képes lesz a háttérben alkukat kovácsolni.

Tusk megválasztása több fontos kiegyensúlyozó feltételt is teljesített:

• Keleti tagállamból jött, ezzel jelezhette az EU, befogadta teljesen az ex-szocialista országokat.
• Nem eurót használó országból jött, ami biztosítja, hogy az EU nem válik nagyon gyorsan ketté a közös pénzt használók és nem használók mentén.
• A jobbközép pártcsaládhoz tartozik, ahhoz, amelyik megnyerte az EP-választást.
• Nagy, de nem szupererős tagállamból való. 40 millió lakosával Lengyelország a nagyobbak közé tartozik, de nem olyan nyomasztóan erős mint a négy legnagyobb (Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia).

Elsőre gyors menetet ígért

Tusk azzal kezdte, hogy az első általa vezetett ülésre kevés napirendi pontot vett fel, és jelezte, hogy gyors ülésre számít. Az elmúlt években rendszeresen előfordult, hogy csütörtök kora estétől szó szerint péntek reggelig tartottak a megbeszélések, aztán pénteken délelőtt 9-től újra összeültek. A tavaly decemberi csúcsra 26 oldalas következtetés-tervezettel készült Rompuy, a most decemberire Tusk csapata csak 4 oldalast készített. Hogy aztán ez arra utal, hogy most kevesebb sürgősen eldöntendő ügy van, vagy arra, hogy Tusk másképpen áll ehhez a munkához mint elődje, azt még nem lehet eldönteni. Nyárra talán már kiderül.

Német hátszél

Tusk kinevezését erősen támogatta Angela Merkel német kancellár, sokak szerint ennek döntő szerepe volt abban, hogy ő lett az új EiT-elnök. A körülöttük lévő tanácsadók Spiegelnek adott nyilatkozatai szerint Merkel támogatását azért is élvezhette Tusk, mert hasonlóak a politikai nézeteik és a módszereik.

Leginkább abban látszik ez a hasonlóság, hogy egyikük sem szeret addig dönteni, amíg nem tudják előre, hogy biztosan többségük lesz, és a többiek megszavazzák az általuk nyíltan képviselt javaslatot. Kifejezetten a háttérben szervezkedő, szövetségi rendszereket építő típusok. (A másik típus az, aki kiáll bátran az ötletével, és a nyilvánosság előtt látványosan érvelve igyekszik meggyőzni a többieket, és inkább beleáll a konfliktusokba.)

Abban is hasonlítanak állítólag, hogy mindketten rosszul vannak a nagy ideológiai elvektől és vízióktól. Inkább konkrét ügyekre szeretnek koncentrálni, és a lehetőségekből kihozni a megoldásokat, nem pedig elvi elvárásokhoz igazítani a terveket.

Ellenzéki diákvezér volt

Donald Tusk 57 éves, nős, egy lánya van, Gdanskban született. Egyetemistaként egyik megalapítója volt az ellenzéki Szolidaritás egyetemi szervezetének, amiért a 80-as években feketelistára került, és állami intézménynél nem kaphatott munkát. Ez történelemszakos diplomával egy kommunista országban nem sok jót jelentett, egy ideig fizikai munkát is kellett végeznie.

A rendszerváltás óta négy évet leszámítva folyamatosan képviselő volt mostanáig a lengyel parlament valamelyik házában. 1991-ben egy kisebb liberális párt jelöltjeként lett képviselő, de 1993-ban kiestek a parlamentből. A következő évben a pártja egyesült egy másik jobbközép erővel, és ennek a szervezetnek Tusk az alelnöke lett. 1997-ben így jutott vissza a parlamentbe.

2001-ben ez a párt is osztódott, miután Tusk alulmaradt a pártelnöki székért vívott küzdelemben. Tusk és hívei kiváltak, új pártot és frakciót alakítottak Polgári Platform néven. Ez az új jobbközép erő második lett a 2003-as választáson, míg az anyapárt, amiből kiléptek, kiesett a parlamentből. 2005-ben elindult az elnökválasztáson is, második lett.

Pártja 2007-ben jutott hatalomra, és azóta is a Polgári Platform a legnagyobb kormánypárt Lengyelországban. 2007 és 2014 ősze között Tusk volt a miniszterelnök, és ezzel messze ő töltötte be leghosszabb ideig ezt a pozíciót Lengyelországban a rendszerváltás óta.

Kormányzása alatt Lengyelországban rég nem látott nyugalom volt, állandó kormányválságok helyett a politikai stabilitás ideje következett. A gazdaság stabilan erősödött. A kormány egyaránt erősítette a barátságát az USA-val és Németországgal, a lengyel kormány az EU és a NATO erősítésének fontos szószólójává vált. És bár Tusk személyes népszerűsége az utóbbi években hanyatlani kezdett, és így belpolitikai szempontból is logikus volt a brüsszeli állás, az biztos, hogy egy erősebb Lengyelországot hagyott ott, mint amilyennek a vezetését 7 éve átvette.