Sokadszorra is kiderült, hogy a legjobb szándékú beavatkozások is járhatnak katasztrofális következményekkel. Az elmúlt években, főleg a nyugati fogyasztók egyre növekvő nyomására, egyre több techcég vállalta, hogy csak ellenőrzött, teljesen etikus forrásból származó nemesfémeket és nyersanyagokat használ termékei előállításához.

A döntés nagyon komolyan érintette a nemzetközi koltánpiacot. A nagyon ritka ásványt, amiből a tantál nevű fémet nyerik ki, alig bányásszák valahol a világon. Pedig nagy igény van rá, az érintőképernyős eszközök elektronikájából nehezen nélkülözhető összetevő. Mint annyi más nyersanyagból, koltánból is az afrikai országok állnak jól. Még ha ebből nem is profitálnak sokat.

A kitermelt készletek közel harmada pedig egyetlen országból, a polgárháborúktól rommá tépázott Kongói Demokratikus Köztársaságból érkezik. És ennek a nagy része, az ENSZ becslése szerint mintegy a háromnegyede illegális bányászatból származik. Ami egyet jelent az embertelen munkakörülményekkel: zsúfoltan, védőfelszerelés nélkül, állandó egészségkárosodásnak kitéve dolgoznak tízezrek az illegális bányászatot felügyelő haduraknak. Ráadásul becslések szerint a munkások negyven százaléka gyerek, ők már hatéves kortól be vannak fogva a bányákban. A bevételből pedig természetesen nem jut vissza semmi nekik, és annak egy jelentős részét fegyverkezés és a gyenge központi kormányok ellen vívott gerillaháborúk szívják fel.

A téma régóta zavarta a fejlett világ közvéleményének ilyesmire fogékony részét. Sok éves lobbizás után pedig a Wall Street megrendszabályozását célul kitűző óriástörvénybe került be egy passzus 2010-ben, ami kimondta, hogy 2014-től a cégeknek fel kell tüntetniük, hogy termékeik tartalmaznak-e Kongóból, vagy egyéb, térségbeli országból származó ásványokat. És bár a törvénybe semmiféle tiltó vagy szankcionáló elem nem fért bele, már pusztán a nyilvánosságra hozatal kényszere is elég volt több, megítélése miatt aggódó nagyvállalatnak, hogy lemondjon a bizonytalan forrásból származó kongói nyersanyagokról.

Az Apple idén jelentette be, hogy mind a 22, termékeikhez felhasznált ásványt etikus forrásból szerzik be. Hasonló szabályozás működik a Samsungnál és a Nokiánál is.

Azaz látszólag teljes  a siker. De a valóságban mindennek katasztrofális következményei lettek. David Aronson New York Timesban megjelentett riportjában ír arról, mennyit romlott az országban élők élete, miután a kongresszus elfogadta a törvényt.

Egyrészt mert az illegális bányászat nem szűnt meg teljesen, csak az embargó miatt az ásványok a feketepiacra jutnak ki. És miközben a nagy techcégek fontosnak tartották, hogy a sajtóban ne az jelenjen meg róluk, hogy afrikai hadurakat támogatnak, az, hogy kivonulásuk után mi lesz az ország lakosságának sorsa, szemmel láthatólag senkit nem érdekelt.

És miközben a munkakörülmények tényleg embertelenek voltak a nyugati cégeknek történő kitermelés időszakában is, a nagyvállalatok kontrollja legalább annyit elért, hogy a dolgozók élelmiszerhez meg minimális bevételhez jussanak. Az embargóval sokuknak ez a bevételi forrása is elapadt. A térségben azóta megjelentek a kínai felvásárlók, akik a jelek szerint jóval kevésbé igénylik az ásványok eredetének átláthatóságát, és most egyedüli vevőként nyomott áron vásárolhatják fel a ritka fémeket. Éppen ezért érvel sok kongói úgy, hogy nem teljes tiltásra, hanem átláthatóbb, tisztességesebb munkakörülményeket biztosító termelésre lett volna szükség.

Erről a helyzetről írja azt a Quartz, hogy klasszikus nyertes-nyertes-vesztes helyzet. Nyertek rajta a fejlett világ lakói, akik lelkifurdalás nélkül vehetnek iPhone-t maguknak. Nyertek a hadurak is, akik végre a nyugati vállalatok és kormányok kekeckedése nélkül bányásztathatnak gyerekrabszolgákkal a feketepiacra. És vesztettek a kongóiak, akiknek vagy nem jut már munka, vagy jut ugyan, de a korábbinál is embertelenebb körülmények között.

Egy ilyen, minden szempontból elfuserált helyzetben pedig a legváratlanabb helyekről kell reménysugarakat keresni. A Quartz szerint ilyennek számít az is, hogy a KDK ritka ásványok mellett még egy dologban nagyon gazdag: hegyi gorillákban.

Virunga - Official Trailer 2014 from Grain Media on Vimeo.

Nemrég mutatták be a Netflix új dokumentumfilmjét, a Virungát, aminek a producere Leondardo DiCaprio volt, és aminek a célja, hogy megmentsék a Virunga Nemzeti Parkot az olajfúrásoktól. A több európai olajóriás által is kinézett területen él a világon a legnagyobb populációban a súlyosan veszélyeztetett faj. Amellett, hogy a gorillák megóvása az egész világ érdeke, nemzetgazdasági szempontból is lehet kiemelt cél. Ezt mutatja Ruanda példája is. A szintén borzalmas polgárháborúkkal megtépázott ország alig tíz év alatt jutott el odáig, hogy 2010-ben már 450 millió dolláros bevételük volt turizmusból. Ezt a bevételt pedig főleg az ökoturisták hozták össze, akik hegyi gorillát nézni mentek az országba. És Ruandában sokkal kevesebb gorilla él, mint az ezt a lehetőségét egyáltalán nem kihasználó Kongóban.

Az ökoturizmusnak is létezik persze számos kritikája, viszont még a legelszántabb állatvédők sem gondolják azt, hogy van más esély az évtizede háborús tereppé vált, jelenleg pedig ásványkincseiért feltúrásra ítéltetett park megmentésére, mint ha sikerül jelentős bevételt nyerni az odasereglő nyugatiakból. Ez egyszerre pörgetné fel az ország gazdaságát és segítene a hegyi gorilláknak is, hogy békében szaporodjanak.

Becslések szerint a világon jelenleg 880 hegyi gorilla élhet, közülük messze a legtöbb a kongói nemzeti parkban.

És bár a helyzet a nemzeti park területén elég szörnyű, a dokumentumfilmben megszólaló parki alkalmazottak szerint nem reménytelen. 2010-ben tényleg mindenhol csak katonák voltak, mostanra viszont elkezdtek visszatérni az antilopok, elefántok, oroszlánok és orrszarvúk is. Az élet lassan visszatér a parkba. Az egyetlen, ami hiányzik, azok a turisták.

Afrikai elemzők szerint pedig van esély arra, hogy az ország keleti részében stabilizálódjon a helyzet, hasonlóan ahhoz, ahogy a szomszédban, Ruandában is történt.

Ott a gorillák komoly munkahelyteremtő erőként bukkantak fel. Az országban a gorillaturizmus közvetlenül 33 800 embernek adott munkát 2009-ben, és a becslések szerint beleszámolva mindent, a szállodaipartól a közlekedésig, közvetetten 74 300 munkahelyet teremtett. Ez az ország összfoglalkoztatottságának közel 4 százaléka.

Kongóban a helyiek ezért reménykednek most abban, hogy a kormány meglátja a lehetőséget a turizmus fellendítésében. Ez viszont valószínűleg nem fog megtörténni mindaddig, amíg a külföldről beáramló tőke jobban érdeklődik az illegális bányászat iránt. Éppen ezért indulnak most a nemzetközi kampányok is, hogy minél több ember jusson el Virungába hegyi gorillákat nézni. Mert lehet, hogy ez az egyetlen, ami megmentheti őket. (via Quartz, Dissent, NY Times, Guardian, felső kép: ROBERTO SCHMIDT / AFP)