Még mindig nem sikerült görög elnököt választani

külföld
2014 december 23., 11:18

Az elnökválasztás ma megtartott második fordulójában sem sikerült államfőt választaniuk a görög törvényhozóknak, Sztavrosz Dimasz, a tisztségre egyedüliként jelölt korábbi EU-biztos ugyanis nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

A 300 fős törvényhozásban jelen lévő 299 képviselő közül csak 169-en adták le a szavazatukat Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltjére. A korábbi külügyminiszternek 200 szavazatra lett volna szüksége a győzelemhez. A parlament tagjai közül 131-en tartózkodtak a szavazástól.

A kormányon lévő szocialista-konzervatív koalíciónak 155 mandátuma van a parlamentben.

Az előző alkalommal, december 17-én szintén nem tudta elnyerni Dimasz a képviselők támogatását: akkor 160-an mellette, míg 135-en ellene szavaztak és öten tartózkodtak.

Szamarasz jelöltjének már csak egy fordulója van (december 29.), hogy összegyűjtse a köztársasági elnökké választásához szükséges voksokat. A győzelemhez a harmadik fordulóban 200 helyett elég 180 is.

Ha december végén sem sikerül államfőt választania az athéni parlamentnek, fel kell oszlatni a törvényhozást, és előre hozott választásokat kell kiírni.

Erre számítanak a görög ellenzéki pártok is, amik – köztük a szélsőjobboldali Arany Hajnal, a görög Kommunista Párt vagy a szélsőbaloldali Sziriza – szinte semmiben nem értenek egyet azon kívül, hogy új választások kiírását szeretnék elérni. Emiatt most tartózkodtak a parlamenti szavazástól, míg az előző fordulóban a jelölt ellen szavaztak.

Közvélemény-kutatások szerint az előre hozott választásokat a Sziriza nyerné meg, ami újra akarja tárgyalni az EU és az IMF által Görögországnak nyújtott pénzügyi segély feltételeit, ezért a piacok negatív gazdasági következményekkel számolnak, ha a párt hatalomra jut. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.