Tudtad, hogy Szilveszterkor sem ihatsz az utcán szinte sehol?

Budapest
2014 december 30., 19:28
comments 127

„Törvény tiltja a közterületi alkoholfogyasztást, és ez alól természetesen az V. kerület területe sem kivétel, az év utolsó napján sem. Ha szabálysértést tapasztalnak, először figyelmeztetik a közterület-felügyelet munkatársai az utcán italozókat, egyébként pedig helyszíni bírsággal sújtható ez a tevékenység”

- írta kérdésünkre Belváros-Lipótváros Önkormányzata. Nem nagyon hagy lazaságot a szöveg, és nemcsak a Belvárosban ragaszkodnak mereven Szilveszterkor is az utcai alkoholtilalomhoz. Megkérdeztünk még pár önkormányzatot, van, ahol a két ünnep közötti ünneplés miatt semmi választ nem kaptunk, de például a III. kerület sem lazít.

Azt írták: „A jelenleg hatályos szabályozás általános jelleggel kimondja, hogy közterületen tilos a szeszesital-fogyasztása két kivétellel. Nem terjed ki a tilalom az érvényes közterület-használati megállapodással rendelkező vendéglátóegység kitelepülése területére, nyitvatartási időben ill. az engedéllyel szervezett és engedéllyel rendelkező rendezvény területére, a rendezvény ideje alatt”. (A rendelet itt olvasható.)

Volt egy rövid időszak, amíg a legális drogfogyasztásnak nem volt utcai korlátja, mert a hasonló kerületi rendeleteket vissza kellett vonni törvényhozói bénázások és egy alkotmánybírósági döntés miatt. Majd ezeket a legtöbb kerület mostanra újra elfogadta. Áprilisban szedte össze a Metropol, hogy hol lehet, és hol nem lehet inni közterületen. Az akkori állapot szerint a II. és a XIX. kerületben volt korábban tiltás, de aztán nem hoztak új rendeletet. Hogy ez most is így van-e, arra nem tennénk fel egy II. kerületi, családi összefogással megvásárolt villát, mert nem kaptunk választ a kerülettől. De van még egy kivétel: az I. kerületben a szabályozás előírja, hol nem lehet inni (például italt árusító üzletek 5 méteres körzetében, játszótereken), de általános tiltás nincs az utcai alkoholizálásra nincs.

A többi kerületben újraszabályozták a kérdést, szigorú tiltással (vendéglátóhelyek teraszai, rendezvények felmentést kaphatnak). Viszont, vannak kerületek, ahol hagytak szilveszteri kiskaput:

ilyen a VI., a VII., a VIII., a XVIII. és a XXII. kerület. Itt mehet Szilveszterkor az ivászat a köztereken.

Közszolgálati hírünket azzal a tanáccsal zárnánk, hogy magold be Budapest kerületi térképét, ha nem akarod magadat kitenni egy közterület-felügyelő jókedvének-kegyének.

De amúgy is nagyon hideg lesz. Meleg kabát, sál, sapka, kesztyű mindenképpen kell. Ráadásul az alkohol káros hatásáról számos szakértő kifejtette már a véleményét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.