Négy milliárdost segít ki a kormány a mi pénzünkből

gazdaság
2015 január 09., 11:19
comments 71

A Széchenyi Bank betéteseinek 3,7 milliárd forintot fizet ki az állam kártalanításként – írtuk december közepén. Az állam Töröcskei István csődbe vitt bankjának 49 százalékos tulajdonosa, ezért a tulajdoni arányának megfelelően szállt be a betétesek kifizetésébe (az OBA által garantált 30 milliós összeghatár felett).

Fontos, hogy ez az állam döntése volt, semmilyen jogszabály nem kötelezte erre a kormányt.

A Napi.hu most azt írja, hogy négy, egyelőre meg nem nevezett magyar milliárdos, illetve cégeik a fő haszonélvezői az állam döntésének, a nekik juttatott pénz kiemelkedik a 107 kártalanított betétes között, és valószínűbb, hogy hatmilliárd forintunkba fog ez kerülni.

A legnagyobb bennragadt betét, egy magánszemélyé, 826 millió forint volt, ami érdekes, hiszen tudni lehetett, hogy a bank nincs olyan jó pénzügyi helyzetben. A Napi.hu felveti, a jelek szerint biztosak voltak az állami segítségben a betétesek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.