Orbán szerint a bevándorlás rossz, igaz, hogy mi még nem nagyon találkoztunk vele

külföld
2015 január 11., 19:09
comments 551

Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani. A miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban.

Orbán szerint a bevándorlásról és az azzal összefüggő kulturális kérdésekről az eddigieknél sokkal nyíltabban, őszintébben, teljes egyenességgel kell beszélni. Azt is kijelentette, hogy abban reménykedik, a mostani események „higgadt, nyugodt elemzése” abba az irányba viszi majd el az európai vezetőket és Brüsszelt is, hogy egy szigorú, a bevándorlást korlátozni akaró politika nyerjen polgárjogot Európában.

„A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont”

– mondta Orbán, majd azzal folytatta, hogy nyilvánvaló, hogy vannak országok és Magyarország is ezek közé tartozik, amelyek eddig is azt gondolták a bevándorlásról, hogy az rossz dolog.

Beszélt arról is, hogy a „valóban politikai okokból, életüket mentve elmenekülőknek” meg kell adni, ami jár, mármint menedéket, de a gazdasági okból hazájukat otthagyók számára nem tudunk ilyen menedéket nyújtani.

Arról is beszélt, hogy Magyarországon az európai állapotokhoz képest csekély számban élnek tőlünk különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek, de ők megtalálták a számításukat és általában beilleszkedtek. Szavai szerint eddig azok érkeztek hozzánk, akik képesek önálló egzisztenciát fenntartani, dolgozni akarnak, képzettségük is van és valóban keresik a helyüket a magyar társadalomban, munkás emberként, dolgozó vállalkozóként.

A most velünk együtt élő kisebbségekkel nincsen probléma és a számuk sem növekszik úgy, hogy „az fejfájást okozzon” – jelentette ki.

„Ugyanakkor nagyon határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök addig biztosan nem, és amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország.”

És még:

„...nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani."

A Párizsban tartott vasárnapi megemlékezésről azt mondta, megemeli a kalapját a franciák demokratikus életösztönei előtt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, Franciaország arról híres, hogy ott zajlanak a legélesebb politikai viták, ott szoktak a legélesebben fogalmazni a szemben álló felek. Ezzel szemben viszont úgy látszik, hogy amikor baj van, akkor a franciák értik, hogy van olyan, hogy nemzeti egység, van olyan, hogy feltétlen szolidaritás, feltétlen összetartás, az erők feltétel nélkül egyesítése. Akkor összejönnek, kiállnak, erőt mutatnak, és megvédik a francia demokráciát.

Orbán szavainak értelmezését az némileg megnehezíti, hogy nem nagyon tűnik úgy, mintha gazdasági okokból Magyarországra érkező bevándorlók óriási tömegével kéne megküzdenie az országnak. A Magyarországra engedély nélkül belépő bevándorlók száma valóban megugrott az utóbbi években, de az ideérkezők döntő többsége nem Magyarországon képzeli el a jövőjét, hanem továbbmenne Nyugat-Európába, ahol inkább van lehetőségük munkát találni. Minderről többet itt írtunk.

Az is látszik, hogy a kormánynak csak a szegény sorból érkező bevándorlókkal van baja, akinek van elég pénze, az simán vehet magának letelepedési engedélyt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.