A Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem igazán ért egyet a kormány oktatási terveivel

POLITIKA
2015 január 12., 06:08
comments 169

Jó, hogy elkészült a felsőoktatási stratégia, de még jobb lett volna, ha egy hétvégénél több idő jutott volna a szakmai egyezetésekre, mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László. És nem ez volt az egyetlen kritikus megjegyzése a kormány oktatáspolitikájáról.

Azt is mondta, hogy a magyar egyetemek még a közép-európai átlagnál is rosszabbul finanszírozottak, ehhez képest a felsőoktatási stratégia alapján nem tűnik úgy, hogy a következő években javulna a finanszírozásuk.

Lovász a miniszterelnökkel szemben úgy gondolja, hogy több diplomás kéne. Már csak azért is, mert semmilyen adat nem támasztja alá, hogy a diplomások körében nagyobb lenne a munkanélküliség, sőt.

Lovász a szakképzési koncepcióért és a gimnáziumok leépítéséért sincs oda. Szerinte az oktatási rendszerben olyan általános képzést kéne nyújtani, amelyne segítségével a fiatalok könnyen meg tudnák tanulni egy-egy szakmán belül a változásokat - ez pedig nem a kormány által eröltetett szakmunkásképzés. (Népszabadság via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.