Ez, az ISIS oldalán harcoló német férfi tőlem is adót szedne, vagy megölne

külföld
2015 január 15., 21:05
comments 284

Abu Kuatada német protestáns családból származik, de muszlim lett, aztán elment harcolni az ISIS oldalán Irakba. Jürgen Todenhöfer az ISIS által elfoglalt Moszulban készített vele interjút. A férfi teljesen az Iszlám Állam vezetőivel azonos módon értelmezi a világot, szerinte a világ nagyjából 150 millió sítájának át kell térnie a szunnita iszlámra, vagy meg kell ölni őket. A német férfi nem feltétlenül bántaná a hitetleneket sem, de szerinte a hitetleneknek meg kell tanulniuk félni az iszlámtól, és a későbbiekben leigázott területeken majd fizetniük kell az iszlám törvények szerinti védelmi adót, különben őket is megölik.

Mikor a riporter arról kérdezi, szerinte előrébb került-e a világ azzal, hogy az ISIS emberek fejét vágja le, és törzseket taszít rabszolgasorba, igennel válaszol, és valami elképesztően zavaros érveléssel levezeti, hogy James Foley amerikai újságíró sem azért halt meg, mert az ISIS meg akarta ölni, hanem mert az Egyesült Államok képtelen volt megvédeni.

Az interjúban arról is beszélt, hogy Németországban szerinte elnyomják a muszlimokat, és az országgal háborúban áll az ISIS, hiszen a terrorszervezet ellen harcoló iraki kurd pesmergák kaptak német fegyvereket. Az ISIS ugyanígy harcban áll az állásait bombázó koalíció államaival, az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Ausztráliával és Iránnal is, ezért ezen országok területe a háború földjének minősül, így terrorcselekményeket is lehet ott végrehajtani. Abu Kuatada nem tudja, visszatér-e még Németországba, de azt mondja, hogy ha visszamegy, fegyverrel megy majd.

Az interjú a riporter szövegével zárul, ez arról szól, hogy rengeteget gondolkodott arról, hogy publikálja-e a felvételt, de végül úgy döntött, hogy kiteszi, mert fontos megismerni az ellenfeleink gondolkodását. Leírta azt is, hogy fontos tudni: Abu Kuatada nem képviseli sem a muszlimokat, sem a németországi muszlimokat. A mérsékelt németországi muszlimokkal, tehát a németországi muszlimok 99,9 százalékával, pedig szövetségre kell lépni annak megakadályozása érdekében, hogy az iszlám vallást szélsőségesek sajátítsák ki.

Itt a teljes interjú angol felirattal:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.