isis

2017. január 16.

A török kormány szerint egy titkosszolgálat is segített a szilveszteri isztambuli terrortámadás szervezésében

Norman Kurtulmus szerint egy rendkívül jól szervezett és megtervezett akció volt a szilveszteri vérengzés.

2017. január 11.

Old school terepasztalt találtak egy ISIS-parancsnok házában

Moszul látható rajta, illetve zászlócskák jelölik a harckocsik helyzetét. Egyéb katonai dokumentumokat is lefoglaltak az iraki kormányerők.

2017. január 9.

Új, minden eddiginél egyszerűbb fegyverrel támadna az ISIS

Bár már a kamionnal tömegbe hajtás se volt túl bonyolult, de most ennél is egyszerűbb módszert ajánlanak híveiknek. Gyújtogassatok, szól az üzenet.

2017. január 7.

Duterte: Családtagjaim harcolnak az Iszlám Állam soraiban

Még mindig tud meglepetést okozni a Fülöp-szigeteki elnök

2017. január 2.

Meghalt a brit szakács, aki Szíriába ment az ISIS ellen harcolni

December 21-én még kurd katonákkal együtt vett részt egy Rakka elleni támadásban.

2016. december 25.

Fegyveresek között ünnepelték a karácsonyt Irakban a keresztények

Az ISIS miatt 2013-ban tarthattak utoljára misét Moszulban, most újra karácsonyozhattak.

2016. december 23.

Újabb török légitámadás érte az ISIS kezén lévő észak-szíriai Bábot

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint előző esti légicsapás civil halálos áldozatainak száma 47-ről 72-re emelkedett, és most újabb 16 áldozat volt. A csütörtök esti légitámadás civil áldozatai között a szervezet szerint 21 gyerek van, és a ma reggeliben is van 3. A török légierő azért támad, mert Ankara szerint szerdán az Aleppó kormányzóságbeli Bábnál 14 török katona meghalt, és 33 megsebesült az ISIS fegyvereseivel vívott harcokban. (MTI)

Élve égetett el két török katonát az ISIS

Videót is posztoltak róla, amiben a törökországi követőiket pusztításra hívták fel.

2016. december 22.

Az orosz propaganda célja, hogy megossza a nyugati társadalmakat, aki elhiszi, amit mondanak, az saját magának árt

A magyar származású amerikai tévés, Liz Wahl évekig dolgozott a Russia Today nevű angol nyelvű orosz tévécsatornának. Azt javasolja, nézzük meg, valójában mi történik Oroszországban, és olyan társadalmat akarunk-e?

2016. december 21.

Nemzetközi körözést adtak ki a berlini terrortámadás gyanúsítottja ellen

De a német belügyminiszter nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni az értesülést, ami szerint a gyanúsított egy tunéziai elutasított menedékkérő.

Egy tunéziai férfit keresnek a berlini terrortámadás miatt

Sajtóhírek szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában rendőrségi művelet is zajlik.

2016. december 14.

Az orosz és a szír hadsereg véletlenül egy rakás fegyvert hagyott Palmürában, amit véletlenül megtalált az ISIS, és most eléggé felszívták magukat

Az ISIS újra Palmürában van, és tankot, ágyút és egy jó nagy rakétát is szereztek.

2016. december 11.

Az Iszlám Állam visszafoglalta Palmürát

9 hónappal azután, hogy a szíriai kormányerők elzavarták onnan a dzsihadistákat, az ISIS fegyveresei hirtelen visszatértek a kulturális világörökséghez.

2016. december 4.

Az orosz titkosszolgálat végzett az ISIS kaukázusi csoportjának vezetőjével

Abu Muhammadot, vagyis Rusztam Nagomedovics Aszelgyerovot egy Mahacskala közeli faluban, Talgiban ölték meg a kommandósok. Aszelgyerovot teszik felelőssé több terrortámadásért, például a 2013 decemberi volgográdi merényletekért, amelyekben összesen több mint harmincan vesztették életüket. Ő volt az ISIS kalifátusához önként csatlakozó Vilájat Kavkaz vezetője is. (Via MTI)

2016. november 27.

Az izraeli hadsereg megölt négy ISIS-katonát a Golán-fennsíkon

A dzsihádisták egy autóból lőttek az izraeliekre, válaszul légitámadást kaptak.

2016. november 15.

Németországban betiltották az „Igaz vallás” szalafista szervezetet

Egy picit túllépték a törvényes kereteket azzal, hogy iszlamistákat toboroztak az ISIS-nek.

2016. november 4.

Moszult lassan körbezárják, a városból ömlenek a menekültek

A terv szerint halad a küzdelem az Iszlám Állam ellen, az iraki kormánycsapatok már Moszul külvárosában járnak. De csak most jön a neheze.

Megöltek egy amerikai katonát Jordániában

Két társa életveszélyesen megsebesült. A szövetséges jordániai és amerikai katonák eddig tisztázatlan okból kezdtek egymásra lőni.

2016. november 3.

Abu Bakr al-Bagdadi először üzent Moszul ostromának kezdete óta

Az ISIS vezetője szerint ez itt most a "nagy dzsihád", ami erősíti a hitet, és ami a győzelem előjátéka.

2016. november 1.

Az Iszlám Állam kivégzéseket tart, és civilekből állít emberi pajzsot, miközben már Moszulon belül folynak a harcok

Az iraki fegyveres erők terrorelhárító különleges alakulata Moszul keleti részébe behatolva elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban.

Tovább a múltba