Az utolsó pillanatban értesítették az iskolákat, hogy egy rakás gyerek nem felvételizhet szombaton

oktatás
2015 január 15., 23:25
comments 283

Szombaton írják a középiskolai írásbeli felvételit az általános iskolai diákok. Három lehetőség van most előttük, négy általános iskolai elvégzése után nyolcosztályos középiskolába mennek át, 6+6 osztály vagy a régi klasszikus 8+4. Attól függően, hogy melyiket választják, írják meg a felvételit a 4., 6. vagy 8. osztályos tanulók.

Csakhogy sokakat érhet kellemetlen meglepetésként az a levél, amit az Oktatási Hivatal küldött ki az iskoláknak szerdán.

Ebben felhívják a figyelmet egy tavaly december 16-án, a parlament rendkívüli ülésén meghozott, december 30-án kihirdetett és január elsején életbe lépett törvénymódosításra.

Eszerint hiba készültek, nem felvételezhetnek szombaton azok, akik túlkorosan, egy évet visszalépve jelentkeznének középiskolába. Hogy érthetőbb legyen, azokról van szó, akik például nem negyedikesként (tízévesen), hanem ötödikesként (11 évesen) felvételiznek nyolcosztályos gimnáziumba. Vállalva azt, hogy elveszítenek egy évet.

Azzal indokolják ezeknek a (jobb szó híján nevezzük túlkoros) diákoknak az utolsó pillanatos kizárását a központi felvételiből, hogy a köznevelési törvény friss módosítása nem teszi lehetővé azt, hogy a diák az ötödik, hatodik vagy a nyolcadik évfolyamot - annak sikeres teljesítése esetén - szülői kérésre megismételje. Vagyis nincs arra lehetőség, hogy a diák visszalépjen egy évet, ha már elvégezte azt, menni kell tovább.

Az persze lehet vita tárgya, hogy mennyire fair egy évvel idősebb diákokkal versenyeztetni a felvételizőket. Sok szülő így lát esélyt arra, hogy a túljelentkezések ellenére benyomja a gyerekét a kiszemelt iskolába. Hogy mennyien vannak idén, azt még pontosan nem tudni.

Az viszont nem derült ki, hogy mi indokolja a tiltás azonnal bevezetését, pár nappal a felvételi előtt kizárva a tesztre készülő gyerekeket. Ráadásul a jelentkezés időpontja megelőzte a törvény hatályba lépését.

A kapkodásra jellemző, hogy az Oktatási Hivatal a levélben megkéri az iskolákat, hogy amennyiben van tudomásunk ilyen diákról, értesítsék a szüleit, hogy ne menjen a gyerek feleslegesen szombaton felvételizni.

felveteli

A törvény egyébként tényleg változott. Mégpedig úgy, hogy a szülő legfeljebb egyszer, akkor is csak elsőben kérheti, hogy a gyereke - hiába nem bukott meg - megismételhesse az évet. A megismételt év bizonyítványát viszi aztán magával.

Az indoklás a következő:

"Nem indokolt az első évfolyamnál magasabb, eredményesen elvégzett évfolyamok megismétlését lehetővé tenni a későbbiekben. Nem is élnek jellemzően ezzel a lehetőséggel a szülők, ugyanakkor egyes esetekben visszaélésekre adhat alapot, hiszen a jelenlegi szabályozás alkalmas lehet lefékezni a tanuló előrehaladását szülői kérésre adott évfolyamokon, ugyanakkor mindez nem garantálja magasabb tudásszint elérését számára."

UPDATE: Balog Zoltán minisztériuma mégis engedélyezte, hogy idén még felvételizhessenek a kényszer évvesztesek, felismerve azt a problémát, hogy a jelentkezési határidő megelőzte a törvénymódosítást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.