Titokban alkudozik az RTL és a kormány

Nem Magyarországon, hanem egy szinttel feljebb szerelné le a tavaly kormányellenes üzemmódra váltó RTL Klubot a kormány. Ez a lényege annak a kerek, de közel sem hivatalos információnak, ami eljutott hozzánk.

Arról már korábban is lehetett hallani, hogy a népszerűségét rohamosan veszítő kormány már egyezkedne az RTL-lel, de a Népszabadság szerint itthon az év végén nem köttettet meg az alku. Az ATV is arról írt, hogy a kormány már nagyon barátkozna.

Ennél már sokkal messzebb jutottak a hozzánk eljutott információk szerint. Állítólag a kormány nevében eljáró Lázár János már több egyeztetési körön is túl van a nemzetközi RTL Group e térségért felelős alelnökével, Andreas Rudassal és Guillaume de Posch vezérigazgatóval. Korábban találkoztak Münchenben, és múlt héten itthon, a parlamentben is, és hamarosan Berlinben újabb fontos kör következik.

A kormány még Angela Merkel február eleji látogatása előtt le akarja zárni a háborúskodást, ami miatt állítólag a német kancellárnak is panaszkodott a Bertelsmann-csoport.

Még nyáron, amikor az RTL Híradója elkezdett híradóként működni, éppen Andreas Rudas, majd Guillaume de Posch vezérigazgató biztosította a tévé hírekkel foglalkozó munkatársait, hogy nagyon jó, amit csinálnak, az RTL mögöttük áll. Mostanra viszont Dirk Gerkens, a magyar RTL vezérigazgatója tart ki. Ő a Bloomberg Bussinesweeknek pár napja azt nyilatkozta, hogy megfenyegették, és a családját külföldre küldte. Elmondta még, hogy Fidesz politikusai ellenzékinek tartják az RTL Híradót, pedig csak független hírszolgáltatást akarnak nyújtani. Az RTL-vezér számításai szerint a csatornának kell fizetnie az államnak reklámadóból várt bevétel 90 százalékát, miközben a piaci részesedése 15 százalék. Úgy tudjuk, hogy Gerkens szerződése hamarosan lejár, mostanában kellene meghosszabbítani.

De ő nem vesz részt a tárgyalásokon, sőt ha mindez igaz, ami a jól értesült forrásunk szerint már nagyon megegyezés közeli állapotban van, a következő fog történni:

  • a kormány leviszi a leginkább az RTL Klubot sújtó reklámadót tíz százalék alá, akár öt százalékra. Ez most az RTL esetében ötven százalék (novemberben emelték fel negyvenről),
  • az RTL Klub éléről távozik Dirk Gerkens,
  • lejjebb csavarják a politikát a Híradóban.

Állítólag Dirk Gerkens nem szeretne távozni, kapott már ajánlatot máshová az RTL-en belül, de nem vállalta.

Úgy tudjuk, hogy kormány már a napokban megegyezne a csatornát üzemeltető Bertlemsmann vezetőivel. Erről hivatalos bejelentés természetesen nem várható, a lépéseket nem napokon belül teszik majd meg. Ha megkötik az alkut, akkor sem lesz egyszerű menet a híradó átállítása, hiszen a műsor készítőin és a közönségen sem lehetne botrány nélkül átvinni egy éles váltást.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.