Felszámolhatják az államadósság-csökkentő alapot

POLITIKA
2015 január 26., 08:11
comments 56

Négy évvel az alapítása után felszámolhatják az Összefogás az Államadósság Ellen Alapot - azt, amire magánszemélyek és cégek fizethettek be pénzt, amivel az államadósságot akarták volna csökkenteni.

Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján az emberek annyira nem akarták csökkenteni az államadósságot, tavaly például összesen 57 millió forintot fizettek be rá - ez a cirka húszezermilliárdos* államadóssághoz képest nevetségesen kevés.

Az alap sosem volt túl népszerű, a legjobb évében is csak 263 millió forintot fizettek be rá. A legnagyobb, egyösszegű befizetés 21 millió forint volt az alap történetében, a legkitartóbb utaló pedig

Matolcsy György jegybankelnök volt, aki évente utalt egymilliót.

Az alap igazgatója, Horváth Tihamér a kudarc okát abban látja, hogy nem volt marketingje a kezdeményezésnek. És bár most a nemzetgazdasági minisztérium az alap megszüntetésére tett javaslatot, ő maga szívesen vállalja továbbra is a vezetését. (Napi Gazdaság via MTI)

*Pontosítás: eredetileg húszmilliárdot írtam, ami pár nagyságrenddel elmarad a valós összegtől. Elnézést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.