Balog Zoltán megmutatta a világnak, hogyan viselkedik egy emelkedett államférfi

POLITIKA
2015 január 27., 19:04
comments 567

Nem akármilyen jelenet törte meg az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójára szervezett központi megemlékezés szomorúságát.

Érdemes megnézni a váratlanul komikus pillanatot:

Igen, nagyon úgy tűnik, hogy az emberi erőforrások magyar minisztere, Balog Zoltán teológus-politikus hiába tanúsít nyilván nagy tisztelet az emberiség történelmének legnagyobb rémtettével kapcsolatban, ébren maradni nem sikerült neki. Ráadásul ez a műsor egy viszonylag korai szakaszán történt.

Persze, nyilván fárasztó dolog utazni, meg értékelhetjük, hogy egyáltalán odautazott valaki a magyar kormány részéről, és egyébként is mennyi mindenért felel már a miniszter úr a kórházaktól az iskolákon át még annyi mindenig, meg persze az is lehet, hogy igazából becsukott szemmel, nagyon-nagyon koncentrál a teológusból lett politikus az elhangzó szavak értelmére, de akkor is.

Itt az egész adás, elég hosszú, Balog miniszter úr szereplése 15:21-nél kezdődik:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.