Kevés olyan sötét hely van a világon, mint Szaúd-Arábia.

Az állam és a vele szorosan összefonódó egyház európai szemmel nézve elképzelhetetlen mértékben nyomul be az élet minden területére. Az országot vaskézzel irányítják a király család tagjai, és a többnyire vallási fanatikusokból álló papság. Aki csak egy hajszállal mást gondol az élet bármilyen kérdéséről, mint a hatalmasok, azt azonnal bebörtönzik, megkínozzák. Gyakoriak a nyilvános fejezések, a nőket pedig egész egyszerűen nem veszik emberszámba.

A szaúdi diktatúrát két, egymással összefüggő dolog különbözteti meg a világ más, hasonlóan rémséges országaitól:

• Hatalmas olajkészleteik miatt nagyon gazdagok,
• és nagyon jóban vannak az amerikaiakkal.

Ezt az országot irányította 1996-tól először koronahercegként, majd 2005-től királyként Abdullah bin Abdulaziz Al Saud, aki 90 éves korában, múlt héten halt meg tüdőgyulladásban.

Az elmúlt napokban alig volt olyan nyugati politikus, aki ne mondott volna valami nagyon szép dolgot Abdullah királyról. Tényleg, Obama elnöktől, Merkell kancelláron az angol királynőig mindenki arról beszélt, hogy micsoda okos reformer volt, modernizáló, őszinte vezető, közeli szövetséges. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője konkrétan a

nők diszkrét, de fontos pártfogójának

nevezte a szaúdi királyt. Azt az embert, aki 2005-ben, közvetlenül trónra kerülése egy televíziós interjúban ígérte meg, hogy lehetővé teszi az országban élő nőknek, hogy autót vezessenek, de ezt a radikális ötletét 10 év alatt sem sikerült megvalósítania. Így aztán ma is Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol nők a törvény szerint nem vezethetnek autót.

Az, ahogyan a szaúdi rezsim létezhet, ahogy Abdullah királyt siratják a világ vezetői önmagában teszi zárójelbe a civilizált országok elkötelezettségét a szabadság, az emberi jogok és a többi liberális / euroatlanti / judeokeresztény alapérték mellett.

Az amerikaiakat csak az olaj érdekli, azért bármit elnéznek!!4!!4!

Tényleg ez az az egy sztori, amiben a szabadon ébredő, oltáskritikus, chemtrail-hívőknek is van igazsága, amivel bármelyik szélsőséges, a nyugati berendezkedést elutasító politikai csoport sikerrel kampányolhat.

Ha valaki azt akarja domborítani, hogy az amerikaiak álságosan, csak valamilyen pártpolitikai vagy gazdasági érdekből aggodalmaskodnak a magyar demokrácia állapota miatt, elég rámutatni Szaúd-Arábiára: ott a nyilvános lefejezéseket, az embertelen kínzásokat is simán elnézik, mikor nálunk adóhatósági vizsgálatok alapossága miatt pampognak.

Nem nagyon lehet úgy számon kérni értékek teljesülését egy közösségen, hogy közben bizonyos tagoknak látványos felmentése van.

Barátaink és ellenségeink között nincsen sok különbség

Szaúd-Arábia több fontos szolgálatot is tesz a Nyugatnak, főleg az Egyesült Államoknak.

Ők ülnek a világ ismert kőolaj készletének 20 százalékán, és boldogan adnak el belőle nyugatra. Sőt, egyes elméletek szerint, a királyság azért tartja most mesterségesen alacsonyan az olaj világpiaci árát, mert így besegíthet az Egyesült Államoknak az orosz és az iráni gazdaság meggyengítésében. Moszkva és Teherán termelőként nagyon sokat bukik a mostani alacsony áron, az olcsóság egyik oka pedig az, hogy a szaúdik a csökkenő ár ellenére sem vették vissza saját kitermelésüket.

Szaúd-Arábia katonai értelemben is az Egyesült Államok szövetségese egy olyan térségben, ahol Amerikának nagyon kevés barátja van. Az állam többnyire együttműködik a Nyugattal a terror-ellenes harcban is, bár a szaúdi társadalom egy része azért valószínűleg nem nézi rossz szemmel, mikor a dzsihádisták nyugati célpontokra támadnak. A 2001. szeptember 11-i 19 merénylő közül 15 szaúdi állampolgár volt.

Az, hogy az ilyen merényleteket ott nem veszi mindenki rossz néven azért sem csoda, mert Szaúd-Arábiában ugyanazt a szélsőséges, vahhabita iszlám irányzatot követik, sőt teszi mindenki számára kötelezővé az állam, mint amit a dzsihádisták többsége is magáénak vall. A királyságban a sharia törvényeket többek közt a rettegett vallási rendőrség tartatja be.

Ha az uralkodó elit Amerika-barátságától egy pillanatra eltekintünk, akkor nem mindig könnyű különbséget tenni az ISIS fanatikusainak brutalitása és mondjuk a között, amikor 15 kislány halt meg Mekkában egy iskolai tűzben, mert a vallási rendőrség tagjai nem engedték őket kimenekülni az égő épületből, mivel nem voltak a vallási előírásoknak megfelelően felöltözve. Szaúd-Arábiában minden évben több tucat embert végeznek ki nyilvános lefejezéssel olyan bűnökért, mint a boszorkányság, és ha ez nem is pontosan ugyanaz, mint a keresztre feszített emberek a szíriai Raquában, azért nincsen attól beláthatatlan távolságra sem.

Az Irakban és Szíriában kegyetlenkedő szélsőségeseket együtt rakétázza a világ (beleértve a szaúdi légierőt is), Abdullah meg bölcs vezető, aki nagyon fog hiányozni.

Olyan óvatos reformer, hogy nem is

A legbizarrabbak azok a nyugati nyilatkozatok voltak, amik a szaúdi királyt óvatos, de fontos reformerként mutatták be. Teljesen érthető, hogy egy olyan államból, amit egy uralkodó család és egy csoport vallási fanatikus irányít évtizedek óta, nem lesz egy csapásra Svédország, de Abdullah vezetésének 20 éve alatt borzasztóan kevés eredményt lehet felmutatni.

A reformok egy része, például a legszélsőségesebb papokkal szembeni fellépés, vagy a jogrendszer apróbb átalakításai a királyi család érdekeit szolgálták. Jellemző, hogy például a dzsihádisták ellen a 2001-es amerikai támadások után közvetlenül nem volt hajlandó lépni a szaúdi állam, csak 2003-tól lett igazán fontos nekik a terrorizmus elleni harc, miután az al-Kaida Rijádban kezdett el nagyokat robbantgatni.

Voltak ugyan önkormányzati választások, létrejöttek új tanácsadó testületek, de ezek az intézmények szinte semmilyen valódi hatalommal nem rendelkeznek, az még mindig az uralkodó családnál és a vallási vezetésnél van.

Lehet a királyt ünnepelni, mint a vallások közötti párbeszéd úttörőjét, amiért ő volt az első szaúdi uralkodó, aki találkozott a pápával, de talán jobban kell, hogy befolyásolja a megítélését, hogy az országban élő 1 millió keresztény hívőnek egyetlen temploma sem lehet, sőt az iszlámon kívül bármilyen vallás nyilvános gyakorlása súlyos bűncselekmény.

A nők munkavállalásának tekintetében volt előrelépés, de a Feminfon el lehet olvasni, hogy miért nevetséges Abdullahot a nők barátjaként beállítani. Ígéretei ellenére nem hogy jogosítványt nem szerezhetnek a nők, de terrorizmus vádjával állítják bíróság elé azokat, akik vezetni próbálnak.

A reformok ütemével kapcsolatban az amerikai közszolgálati NPR azt írja, hogy a vezetők több változást akartak, de a "nép" nem állt rá készen. Ez egész egyszerűen hülyeség. Azzal együtt, hogy a vallási rendőrség tagjai, vagy a fanatikus papok valószínűleg tényleg nem örülnek semmilyen változásnak, a szaúdi társadalom az utóbbi években elkezdett változni. A Foreign Policy tavaly ősszel közölt egy hosszú cikket arról, hogy az ország polgárai egyre kevésbé vallásosak, és egyre inkább elutasítják azt a hiperkonzervatív értékrendet, ami szerint élniük kellene. A másik gyakran bedobott mentség, hogy Abdullah ugyan nagyon próbált haladni, de az uralkodó család konzervatívabb tagjai és a papság keresztbe feküdt az elképzeléseinek. Ez egyébként könnyen lehet, hogy részben tényleg így van, de mégsem lehet valakire azt mondani, hogy milyen okos/bölcs reformer volt, ha ahhoz nem volt elég esze, hogy meg is valósítsa a reformjait.

Egy dolgot csinált jól, lehet, hogy túl későn

Szinte minden beszámoló ugyanazt az intézkedést emeli ki a király 19 éves működéséből, ami tényleg jó irányba viheti Szaúd-Arábiát. Jogosan.

Ez az Abdullah által bevezetett ösztöndíj program, aminek segítségével több mint 100 ezer szaúdi fiatal, köztük rengeteg nő juthatott el főleg nyugatra tanulni. Ennek a programnak egyértelműen az volt a célja, hogy előrevigye az országot, hiszen joggal lehet várni, hogy a visszatérő, világot és azon belül is liberális demokráciákat látott diákok már jóval nyitottabbak lesznek, mint azok, akik csak a királyságot ismerik és évek múltán pozícióba kerülve jó irányba mozdítják a szaúdi társadalmat.

Ezzel csak az a probléma, hogy az országnak nagyon sok ideje nincsen.

A következő évtizedekben többek közt a palagáz technológia fejlődése miatt a világ egyre kevésbé lesz ráutalva a szaúdi olajra. Emiatt az ország egyre kevesebbet számít majd, a mostani gazdagság helyett már középtávon is súlyos gazdasági problémák jöhetnek. Egy elszegényedő társadalom pedig sokkal könnyebben radikalizálódik, a legritkább esetben születnek ilyen körülmények között jól működő, stabil demokráciák.

Szaúd-Arábiának addig kellene megváltoznia, és megszilárdítania egy demokratikusabb rendszert, amíg van elég pénzük rá. Ebben Abdullah uralkodása nem látszik, hogy sokat segített volna nekik.

(Amiket érdemes elolvasni a témában: NYT, NYT, Vox, Vox, Foregin Policy, Foregin Policy, Slate, WaPo, NPR, Time, BBC, Politico)