A bolgár egészségügyi miniszter kikelt a cigányok ellen, miután egy roma családnál megvertek egy mentőorvost, amiért késett

külföld
2015 január 29., 06:40
comments 555

Bulgáriában egy ideje panaszkodnak a mentősök, hogy néhány háztartásban bántalmazzák őket, ha a mentőt hívó család szerint túl későn érkezett a kocsi. Márpedig a kocsi rendszerint későn érkezik, hiszen mentőállomások tekintetében Bulgária még Magyarországnál is rosszabbul áll. A kelet-balkáni országban jelenleg is egy ilyen mentősverési ügy uralja a közbeszédet.

Irena Marinovát, a botevgradi kórház orvosát még novemberben hívták ki egy terhes roma asszonyhoz. Az orvos későbbi vallomása szerint a mentő megérkezése után két férfi támadt rá, és késéssel vádolták. Annyira összeverték, hogy kórházba került.

„17 éve vagyok orvos, de ilyesmi még sosem történt velem. Sok dolognak meg kell változnia. A romák úgy érzik, büntethetetlenek, ezért csinálnak ilyesmiket.”

- mondta Marinova a Reutersnek.

Ügye már csak azért is óriási visszhangot kapott, mert csak az utóbbi hónapokban 175 hasonló esetet regisztráltak Bulgáriában.

A második Boriszov-kormány egészségügyi minisztere, Petar Moszkov decemberben mind a 175 ügyért a bulgáriai cigányokat tette felelőssé,

és felszólította a mentősöket, hogy a jövőben ne menjenek olyan településrészekbe, ahol szerintük nem megfelelően garantált a biztonságuk. Igen, Moszkov ezzel lényegében azt mondta, hogy ne járjanak a mentők a leszakadt bolgár falvak cigánysoraira. Arról még az egész botrányban nem esett érdemben szó, hogy milyen állapotban is van a bolgár mentőszolgálat, és hogy mennyi idő alatt érnek ki ezekre a helyekre.

Moszkov mindezt annyival rendezte le, hogy

„Aki úgy dönt, hogy vadállatként viselkedik, azt úgy is fogjuk kezelni.”

A bolgár ellenzék felháborodott a kijelentéseken, és több jogvédő szervezet is lemondásra szólította fel a minisztert. A bolgár ellenzéki képviselők azzal fenyegetőztek, hogy bizalmatlansági indítvánnyal buktatják meg a Boriszov-kormányt, ha Moszkov nem mond le. (Ha tényleg ezt kezdeményeznék, az baromi érdekes lenne, mert Boriszov pártjának, a GERB-nek nincs önállóan többsége a parlamentben. A szavazás így a szélsőjobboldali Atakán múlna, akik, ha tehetik, élvezettel cigányoznak, de Boriszovot is szívesen buktatnák, hiszen míg az Ataka egy oroszbarát, Putyin által pénzelt szatellitpárt, Boriszov pártjának egyik ideológiai alapja az Oroszországgal szembeni bizalmatlanság.)

Moszkov januárban nyilvánvalóvá tette, hogy nem fog lemondani, szerinte ugyanis az ellenzék az ő szapulásával csak a Boriszov-kormányt akarja kikezdeni még a ciklus elején.

A miniszter a bolgár társadalom jelentős részétől komoly támogatást is kap, sokan tüntettek Moszkov mellett. A demonstráló orvosok és mentősök szerint igenis komoly probléma az, amivel Moszkov foglalkozik, és ők petíciót is írtak a bolgár parlamenthez azzal, hogy ha Moszkov lemond, ők is távoznak az egyébként is szenvedő bolgár egészségügyből.

Moszkov népszerűségi mutatója közben a decemberi 13 százalékos értékről 27 százalékra nőtt januárra.

Az ellenzéki kritikák figyelmen kívül hagyása mellett azonban Moszkov bocsánatot is kért a kijelentéseiért, és találkozott a bulgáriai roma kisebbség vezetőivel, hogy megvitassák az ügyet. Bojko Boriszov miniszterelnök és békülékeny hangon beszélt januárban a kisebbségekhez, azt mondta, hogy

„Fivéreinknek és nővéreinknek tartjuk őket, semmiért nem kell aggódniuk.”

Boriszov esetében ez komoly haladás, hiszen a miniszterelnök első ciklusát is több, kisebbségellenes kiszólás kísérte végig. Bulgária legnagyobb kisebbsége a török és csak ezután a roma, Boriszov mindkét csoport ellen beszélt már általánosító hangnemben.

A Reuters riportjában a Balkán hegységben élő romák is megszólalnak, ők azt mondják, hogy szerintük a bolgár mentősök a lehetőségekhez képest jól végzik a munkájukat és a riasztás után gyorsan kiérnek. A nyilatkozó lánynak inkább az fáj, hogy az orvosverésekhez hasonló szörnyű események után általában cigány és nem cigány csoportokra oszlik a bolgár társadalom az emberek fejében. (Reuters)

(A címlapi képet az AFP készítette 2013-ban egy bulgáriai roma családról.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.