A török elnök egész nyíltan beszél már arról, hogy parlamentáris rendszerrel nem lehet irányítani egy országot

külföld
2015 január 30., 18:53
comments 171

Az illiberális államépítés és a korrupt üzelmek eltusolásának egyik legnagyobb kortárs alakja, Recep Tayyip Erdogan török elnök tavaly építette meg gigászi elnöki palotáját, amivel a világ majd minden lapjába sikerült bekerülnie. Most pedig kampányt indított, hogy az elnöki rendszer nagyszerűsége mellett érveljen belföldön.

Tavaly augusztusban ő lett az ország első választott elnöke. Előtte egy évtizeden át miniszterelnökként irányította az országot. És korábban a török elnöki szerep inkább volt dísztisztség, csupa protokolláris feladattal, Erdogan megválasztása után jelezte, hogy aktív elnökként célja, hogy megszülessenek azok az alkotmánybeli változások, melyek lehetővé teszik, hogy az ország egy parlamentáris rendszerből egy prezidenciális rendszerré változzon.

Csütörtök este mindehhez Londonból hozott példát, amikor arról beszélt, hogy Nagy-Britanniában is egy alkotmányos monarchia működik, ahol a királynő áll az állam élén, de a törvényhozás egy választott parlamenten nyugszik. Ilyesmit szeretne Törökországba Erdogan is.

photo_camera (ADEM ALTAN / AFP)

Az államfőt korábban rengeteg kritika érte azért, hogy leépítette az országban a fékek és ellensúlyok rendszerét. Az élő tévéadásban szereplő elnök azzal érvelt, hogy amikor az Egyesült Államokról, Brazíliáról vagy mondjuk Dél-Koreáról van szó, senki sem áll neki monarchiázni. Akkor miért kell Törökországot lemonarchizáni, amikor bevezet egy hasonló rendszert, kérdezte.

Számos emberi jogi szervezet jelezte már, hogy Törökországban komolyan visszanyesték az emberi jogokat, amióta Erdogan és pártja van hatalmon, és hogy mindenre a centralizált hatalom tette rá a kezét.

Erdogan viszont csütörtökön is azzal érvelt, hogy a nemzeti akarat megerősítése miatt szükség van egy központosított politikai rendszerre.

Szerinte a nemzeti akarat által megteremtett hatalmat a lehető legjobban kell felhasználni. Erre viszont ma nincs lehetőség, minden döntés meghozatala előtt három irányba kell tárgyalni és engedélyekett kérni.

"És az egyik rendszeresen meggátol. A bíróság akadályokat rak az útba. Így nem lehet egy országot kormányozni. Számomra ez a legnagyobb hibája a parlamentáris rendszernek."

- mondta ki egészen őszintén Erdogan.

A következő választások döntőek lehetnek, ha Erdogan egykori pártja az 550 helyből 330-at megszerez, képesek lesznek a szükséges alkotmányos változásokhoz szükséges népszavazást kiírni, amin a felmérsek szerint simán nyerhetne Erdogan álláspontja.

Teljesen mindegy, ha Erdogan igazolása, a szavai a királynőről és a fejlett országok elnöki rendszeréről abszurdak. Ami fontos, hogy a támogatói el fogják hinni ezt.

- mondta a Guardiannak Cengiz Aktar politikai elemző minderről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.