A Kopi Luwak a világ egyik legdrágább kávéja. Én még sajnos nem ittam, de ismerek olyat, aki már igen, és szerinte nagyon finom. Tudományos szempontból az magyarázza a Kopi Luwak átlagos kávétól eltérő és lágyabb ízét, hogy a kávé elkészítéséhez használt kávébabokat egy Malajziából származó cibetmacskaféle, a közönséges pálmasodró nevű, meglehetősen aranyos állat ürülékéből válogatják ki nagyon lelkes és/vagy pénzéhes emberek.

Ez az állat nyersen, még vörösen eszi meg a kávét, de csak a bab héját emészti meg. Mialatt a maradék áthalad a bélrendszerén, a cibetmacska szervezete kivonja a kávészemből a kávé kesernyés ízéért felelős anyagokat (többnyire a fehérjét). A szarból kiválogatott szemekből készült kávéért csészénként 50-80 dollárt (14-22 ezer forint) is simán elkérnek.

A Vice riportjában szereplő, Torontóban élő Blake Dinkin 2002-ben olvasott először erről az egész dologról, és teljesen bezsongott. Otthagyta melóját, amit addig egy japán kereskedőcégnél végzett, és elment Etiópiába, cibetmacskákat tanulmányozni. Nem tetszett neki, amit látott. Az ottani farmerek először hülyének nézték, és sima kávét akartak eladni neki, amit korábban csak bekentek cibetmacskaszarral. Ezen kívül Dinkin annak sem örült, hogy a tenyésztők rossz körülmények között, fogságban tartják a cibetmacskákat. Persze a legtöbb kávétermesztő fogságban tartja őket, hiszen ha nem lennének fogságban, elég nehéz lenne megtalálni a szarkupacaikat, amiben ott a több ezer dolláros kávé.

Blake Dinkin nem sokkal később megtudta, hogy a cibetmacskákat meg tudja fertőzni a SARS-koronavírus, ami halálos légzőszervi megbetegedést okoz. 2002-ben és 2003-ban hatalmas SARS-para volt, a WHO azóta készített jelentéseiből látszik, hogy ebben az időben komoly kockázata volt egy világjárvány kialakulásának is. A SARS-vírust azóta sikerült visszaszorítani, Dinkin számára azonban ez az ideiglenes para is elég volt ahhoz, hogy lázasan kezdjen kutatni más állatok után, amik nem halnak bele a kávébabfogyasztásba, és finom kávébabot szarnak.

Vizsgált vízilovakat, rinocéroszokat, zsiráfokat, teheneket és bölényeket is, de nem találta meg az igazit. Az orrszarvúk esetében még a szar begyűjtése is félelmetes volt, hiszen a rinocérosz nem igazán szereti, ha közelébe mennek.

2004-ben jött az isteni szikra: Dinkin ekkor hallott arról, hogy nyugat-afrikai és dél-ázsiai elefántok szárazságok idején szívesen mennek városok környékére, a kávéültetvényeken pedig előszeretettel legelik le a termést.

Elkezdett hát kutatni az elefántszarban.

Hazaköltözött Kanadába, és a rábeszélte a torontói állatkert vezetőit, hogy engedjék kísérletezni. A helyes recept azonban nem akart jönni, minden egyes csészényi próbakávé elefántszar-ízű lett. Több évnyi sikertelenség után Dinkin visszament melózni. Az álmát azonban nem adta fel, nyári szabadságai idején egy indonéziai elefántfarmon kísérletezett.

2012-ben jött az áttörés. Megtalálta a megfelelő receptet. A nyerő íz Dinkin szavai szerint:

„étcsokoládé, maláta, fűszer és egy csipetnyi fű”

(mármint olyan fű, ami a kertben nő.) A kanadai férfi ismét felmondott a munkahelyén, és elkezdett elefántfarmot keresni a szaroskávé-birodalmának. 35 elefántmenhelyet járt be, végül Thaiföldön találta meg az ideálisat. Itt külön állatorvos foglalkozik az elefántokkal, és egy jótékonysági állatmentő szervezet vezeti a menhelyet, tehát még az egyetemes jót is szolgálhatja Dinkin vállalkozása (a bevételek 8 százaléka a menhelyé). Az is kapóra jött, hogy Thaiföldön egy külön thaiföldi arabica kávét termesztenek, ami még egy keveset hozzáad az elefántánusz egzotikumához.

Dinkin következő nagy feladata az volt, hogy meggyőzze az elefánttulajdonosokat arról, hogy semmi rosszat nem tesz az állataikkal. Azért kellett egyenként tárgyalnia a tulajdonosokkal, mert ez a menhely nem birtokolta az elefántjait: az általában valamilyen fizikai bántalmazásnak kitett állatokat a mentésük és gyógyításuk után hazavitte a tulajdonos, vagy ha nem volt gazdájuk, a menhely adta el őket. Thaiföldön pedig a gazdák eléggé vigyáznak az elefántjaikra, hiszen egy állat ára az éves átlagos jövedelem akár 9-10-szerese is lehet. A tulajdonosok többsége pedig kezdetben tökre nem értette, hogy mit akar tőlük ez a kanadai fickó.

De miután tolmácsok segítségével sikerült meggyőzni őket arról, hogy az elefántjaiknak nem esik bajuk, belementek a dologba. Dinkin azóta jól menő vállalkozást visz, 45 perces munkáért 10 dollárt, azaz a thaiföldi napi átlagbért tudja fizetni munkásainak, akik kiválogatják a kávészemeket a kulából. Dinkin Black Ivory Coffee márkanevű kávéját világszerte válogatott, ötcsillagos hotelek árulják elég drágán, de a Kopi Luwaknél azért kicsivel olcsóbban. Rendelni is lehet tőle, 100 gramm 180 dollár (kicsit kevesebb, mint 50 ezer forint).

És most ez az egész videón: