Merkel elővette a kínos ügyeket

politika
2015 február 02., 12:23
comments 575

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár egyórás megbeszélésük után tartottak sajtótájékoztatót a Parlamentben. Annyi derült ki csupán, hogy miről beszélgettek, azt már nem tudtuk meg, hogy mire jutottak, illetve jutottak-e valamire.

Abban egyetértettek, hogy Magyarország és Németország fontos kereskedelmi partnerei egymásnak. Míg Orbán ezért köszönetet mondott, addig Merkel inkább figyelmeztetett:

a német gazdaság szereplői azt szeretik, ha kiszámítható környezetben fektetik be pénzüket.

Ezzel a sűrűn változó magyar törvényekre utalhatott, amelyek új magas adók vagy egyéb korlátozó rendelkezések formájában teljes iparágak lehetőségeit alakították át egyik napról a másikra.

Merkel azt mondta, hogy beszéltek a demokráciafelfogásukról is, és itt további egyeztetésekre is szükség lehet. A német kancellár újságírói kérdésre közölte: pártja a kereszténydemokrata, a szociális és a liberális értékekre egyaránt támaszkodik, viszont az

illiberális demokrácia kifejezéssel személy szerint nem tud mit kezdeni.

Itt a kérdés arra utalt, hogy Orbán Viktor egy nyári beszédében illiberális demokráciát hirdetett Magyarországnak.

Orbán Viktor megvédte az illiberális demokráciát: szerinte nem lehet egyetlen demokráciatípust érvényesnek tekinti.

Angela Merkel szóba hozta a civil szervezetek ügyét, és azt mondta, hogy találkozni is fog a magyar civilek képviselőivel. A norvég civil alap elleni magyar hatósági eljárások miatt tarthatta fontosnak jelezni Orbánnak, hogy támogatja a civileket.

A kancellár a média ügyét is szóba hozta, vélhetően a német tulajdonú RTL Klubot különösen sújtó reklámadóra célozhatott. Illetve még 2011-ben a német kormány több képviselője is támadta az akkoriban hozott magyar médiatörvényt.

Civilekről és médiáról Orbán nem beszélt.

Az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban Orbán Viktor nagyon határozottan azt emelte ki, hogy Magyarország csak a békés megoldást segítő eszközöket támogat. Éppen most merült fel, hogy az USA fegyvert adhat el Ukrajnának, de Orbán világossá tette, hogy Magyarország nem szállítana fegyvert Ukrajnába. Merkel is a diplomáciai megoldást nevezte a járható útnak.

Konkrétan az oroszok elleni EU-s szankciók nem jöttek elő a sajtótájékoztatón, de Orbán Viktor határozottan többször is elismételte, hogy a magyar gazdaságnak elengedhetetlen az orosz gázszállítások zavartalansága, és ez különösen fontos szempont Magyarországnak. Orbán azt is elismételte, hogy hamarosan új, hosszú távú gázszállítási szerződést akar kötni Oroszországgal. Szerinte az EU gazdasága az orosz energia és nyersanyagok nélkül elképzelhetetlen.

Angela Merkel is jelezte, hogy tudja, hogy fontosak az orosz gazdasági kapcsolatok, de ő inkább az orosz függés csökkentésére helyezte a hangsúlyt.

Szerinte az EU országainak össze kell kapcsolnia a gázvezetékeit, ki kell használniuk az azeri gázmezőket.

Orbán Viktor visszaemlékezett, hogy 2010-ben Angela Merkel házi feladatokat adott neki neki, és jelezte, hogy mostanra a magyar gazdaság remek pályára állt: az egyik legnagyobb az itteni növekedés az EU-ban, és alacsony a munkanélküliség. Vagyis arra utalt, hogy a feladatot teljesítette.

Futottak rövid udvariassági köröket is, Orbán azt mondta, hogy a magyarok szeretik a németeket, Merkel pedig azt, hogy a németek hálásak az 1989-es határnyitásért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.