Az államfő letartóztatását javasolta volna, ha nem hal meg a rejtélyes körülmények között meggyilkolt argentin ügyész

külföld
2015 február 03., 20:15
comments 57

Alberto Nisman, akinek rejtélyes haláláról mi is hosszasan írtunk, éppen egy letartóztatási parancs tervezetét állította össze az ország államfője, Cristina Fernández de Kirchner ellen, amikor meggyilkolták. Azzal vádolta Kirchnert, hogy megpróbálta iráni hivatalnokok felelősségét elkenni a Buenos Aires-i Argentin-Izraeli Baráti Társaság (AMIA) székházánál elkövetett 1994-ben merénylet kapcsán. A támadásban 85 ember vesztette életét, több mint százan megsebesültek.

photo_camera Alberto Nisman AFP PHOTO / NA / MARCELO CAPECE

A vádelemelési javaslat tényét a Nisman halálában nyomozó csapat vezetője hozta nyilvánosságra kedden. A 26 oldalas dokumentum, ami Nisman szemeteséből került elő, tartalmazott egy, a külügyminiszterre, Héctor Timermanra érvényes letartóztatási parancsot is.

Kirchner és Timerman korábban számos alkalommal cáfolták Nisman azon vádjait, hogy segítettek Iránnak eltusolni a merényletben érintett irániak felelősségre vonását.

Nisman a halálát követő napon, január 19-én számolt volna be a kongresszus előtt vizsgálatainak eredményeiről. Ha akkor benyújthatta volna a letartóztatási javaslatot a hivatalban lévő államfő ellen, az olyan politikai válságot okozhatott volna, melyet még az a sokat látott ország sem tapasztalt.

Az ügyészt saját lakásán találták meg holtan, egyetlen, fejébe lőtt golyó végzett vele. Bár elsőnek sokan próbálták öngyilkosságként beállítani a dolgot, végül Kirchner elnök is elismerte, hogy gyilkosság történt.

Kirchner jelenleg Pekingben van, Twitteren a kínai-argentin kapcsolatok erősödéséről üzent haza, de a keddi eseményeket nem kommentálta. (via New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.