Csütörtökön mutatják be a mozikban Ujj Mészáros Károly jó lassan elkészült játékfilmjét, a Liza, a rókatündért. Az Ujj által csak felnőtteknek írt meseként beharangozott film legnagyobb erőssége az lett, hogy pont nem azt kaptuk, amire számítottunk volna.

Részletekbe menő kritika helyett inkább inkább összeszedtünk öt nagyon alapvető benyomást:

• Végre itt a magyar mágikus realizmus

A trailer láttán még könnyen az merülhetett fel bárkiben, hogy itt jön az első magyar Wes Anderson-koppintás, de erről szerencsére szó sincsen. Ha már mindenképp ismerős hangulatokat kéne felidézni, akkor Murakami tűnne kézenfekvőbbnek, de a kapitalista-szocreál hangulatú fiktív Budapesten játszódó film remekül teremt saját világot, amit aztán végig nagyon ügyesen lak be. Erre majd még vissza is térünk!

• Úgy bosszúdráma, hogy semmi elcsépelt nincs benne

A forgatókönyvön érezni a sok éves törődést, annak ellenére nem ül fel a film a közhelyhullámvasútra, hogy közben a sztori maga bőven adna erre lehetőséget: Liza, a film főszereplője, az igazán a Társas játékkal befutott Balsai Móni alakításában képtelen párt találni magának. Mert amikor esetleg majdnem találna, olyankor lecsap egy japán popénekes féltékeny szelleme, és elteszi láb alól a mit sem sejtő férfit. Az ilyen átkokat pedig csak botcsinálta randevúkkal meg ügyetlenkedésekkel lehet feloldani, ebből lesz ez a szürreális mese, ami csak pár felbukkanó mell és Reviczky Gábor káromkodásspirálja miatt kaphatta meg a 16 éves korhatáros besorolást, pedig fiatalabbaknak is simán látnia kéne.

• Végre egy film igazán átgondolt és jó filmzenével

Tövisházi Ambrusnak és Csengery Dánielnek sikerült az, ami magyar filmben olyan ritkán valósul meg: a zene nem csak kötelező kellemetlen eladható melléktermék lett, hanem szerves módon kapcsolódik a sztorihoz és óriás léptekkel segíti a filmet, a kamu rockabilly-számok pedig saját jogukon is slágerek lehetnének.

• És közben még szórakoztató is az egész

Ez meg aztán az, ami szintén főleg nem magától értetődő elvárás egy hazai filmtől: a Liza, a rókatündér egy rakás pillanatban tud önfeledten vicces lenni. Valószínűleg nem ez a legviccesebb film, amibe idén belefutunk, de az akkor is ritka, hogy a mozitermet állandó kuncogás töltse meg egy sorozatgyilkos démonról szóló film vetítése közben.

• És még egyszer: szuper saját világot teremt

Mert ezt tényleg érdemes még hangsúlyozni. Szinte el is vész a történet fontossága a rengeteg aprólékosan kidolgozott részlet között: a különleges hangulatú ruhák, az egyik rendőr kitalált rajongása a finn country iránt, a kamu helyi McDonald's-utánzat belső terei, az utcaképek mind olyan apróságok, melyek összképben rengeteget tesznek hozzá a sztorihoz. Mint ahogy Ujj vállalt célja is volt egy olyan Budapest megteremtése, ahol kapitalizmus van és hetvenes évek. Ez meg tényleg nagyobb és abszurdabb utazást jelent, mint ha egyszerűen egy Wes Anderson-film világába csöppentünk volna.