Antifasiszta ellenállóról elnevezett gimnázium nevét törölheti a Jobbik - KDNP - Balog Zoltán hármas

POLITIKA
2015 február 21., 08:13
comments 902

Az illegális kommunista mozgalom egyik legismertebb szereplője, Ságvári Endre nevét évtizedek óta próbálja kisatírozni a jobboldal. 2006-ban a Jobbik takarta le Ságvári budai emléktábláját, 2008-ban az MDF tett hasonlóan Debrecenben, szombathelyi szobra ellen pedig a helyi Fidesz intézett támadást és Szolnokon is heves vitákat váltott ki az utcanév-átnevezéses ügy. Most pedig Szeged egyik legismertebb középiskolája kaphat majd új nevet, miután a Szegedi Tudományegyetem gyakorlóiskolájának neve ellen a KDNP és a Jobbik közös támadást indított.

A szeged.ma írt arról, hogy a KDNP államtitkára, Rétvári Bence a jobbikos Szávay István kérdésére írta azt, hogy

“Személyes véleményem és a hatályos jogszabályok szerint sem elfogadható, ha Ságvári Endréről állami köznevelési intézmény van elnevezve, különös tekintettel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének az utcanév-változtatások során Ságvári Endréről kialakított egyértelmű állásfoglalását követően”

2013 óta közterület, 2014. januártól pedig cég, civil szervezet, sajtótermék és közintézmény sem viselheti olyan személy nevét, akinek vezető szerepe volt a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában. Vitás esetekben az MTA állásfoglalása számít, az MTA pedig Ságvárit a nem javasolt kategóriába sorolta. Egész pontosan azt írták, hogy azért, mert neve a kommunista áldozatvállalás jelképe lett.

photo_camera Fotó: szeged.hu

A döntés ellen már akkor kikeltek a történészek, hiszen Ságvári 1944-ben meghalt, miután az ellenállási mozgalom szervezőjeként tűzpárbajba keveredett az őt letartóztatni igyekvő csendőrökkel. A korábban a nyilas székház ostromát megszervező kommunistából halála után csináltak mártírt, ahhoz neki nem sok köze volt, mint ahogy a magyarországi kommunista diktatúra kiépítéséhez se sok, hiszen addigra már nem élt. Életéről alaposabb összefoglalót egy 2006-os mancsos cikk ígér.

A szegedi gyakorlóiskola nevét évek óta támadják, de a fenntartó egyetem mindeddig ellenállt. A kormány viszont idővel letörte az ellenállást, egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően köznevelési intézmények nevéről immár az oktatásért felelős miniszter, azaz Balog Zoltán dönthet. Ez pedig valószínűleg meg is pecsételheti a Ságvári nevet, leghamarabb jövő szeptembertől lehet majd új neve Szeged híres gimnáziumának.

Nehéz jó nevet találni

Az iskola átnevezése ellen korábban is tiltakoztak már a diákok és az oktatók, most pedig Facebook-csoportot is szerveztek, aminek pár nap alatt 3000 lájkolója lett. Az egyik tanár az Origónak azt mondta, a kilencvenes években még Göncz Árpád írt levelet az iskolának, hogy legyenek büszkék a nevükre.

Az intézmény egyik oktatója, Kúti Gergő egy nyílt levelet juttatott el hozzánk, melyet Rétvári Bence államtitkárnak címzett, ezt változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Rétvári Bence Államtitkár Úr!

Az elmúlt napok eseményei nyomán elbizonytalanodtam, vajon elég körültekintően jártam-e el, amikor az általam gondozott két háziállatnak nevet adtam. Mint ahogyan az állatorvosi dokumentumaikból is látható, a macska a Samuel Beckett, a kutya pedig az Amèlie nevet viseli (Jeunet filmjének főszereplője után).

Igyekszem jogkövető állampolgár lenni, ezért az ezzel kapcsolatos kérdéseimet eljuttatom az MTA-hoz. Mindazonáltal jó magyar is szeretnék lenni, ezért kérek most Öntől, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumától állásfoglalást az alábbi kérdésekben.

1. A fent említett két háziállat közszereplőnek számít-e Ön(ök) szerint? (Tudomásom szerint folyamatos érintkezésben vannak az arra járó emberekkel – függetlenül attól, hogy azok telekhatáron belül vagy kívül vannak.)

További, ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdés, hogy ezen nyílt levél közzététele
által esetleg közszereplővé válnak-e.

2. Van-e tudomása arról, hogy Samuel Beckett összefüggésbe hozható a 20. századi diktatúrák kiépítésével, illetve fenntartásával? (Ismereteim szerint sem a náci Németországot kiszolgáló magyar rendszer, sem magyar csendőr ellen nem követett el semmit. Azonban megítélésében fontos lehet, hogy a német megszállás idején illegalitásban működő francia ellenálló volt.)

3. Van-e tudomása arról, hogy Amèlie összefüggésbe hozható a 20. századi diktatúrák kiépítésével, illetve fenntartásával?

4. Látva a történelmi kérdések morális-nemzeti megítélésében időnként bekövetkező változásokat, milyen időközönként javasolt újabb állásfoglalást kérni ugyanebben a kérdésben?

Biztosítom Önt és a Minisztériumot, hogy szükség esetén azonnal gondoskodom az állatok átnevezéséről. Emellett vállalom azt a fáradságot is, hogy leszoktassam őket arról, hogy a korábbi nevükre hallgassanak.

Szeged, 2015. február 20.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.