Simicska a Célpontról: Ezek tróger, jellemtelen gecik

Média
2015 február 25., 17:43
comments 304

Az Index érte el a geciarchát, akit arról kérdeztek, hogy mit szól ahhoz, hogy némi tanakodás után a Célpont stábja is inkább úgy döntött, hogy máshol folytatja a Hír Tv helyett.

A felülről vezérelt, politikailag motivált oknyomozásairól ismert Célpont stábja fel is vette a telefonbeszélgetést, amit a műsor szerkesztőségvezetője, Kisberg Szabolcs folytatott Simicskával kedden éjjel. Próbálta maradásra bírni a stábot, de a végén valóban elszakadt nála a cérna, és akkor valóban azt mondta, bemegyek baszd meg, és megtakarlak.

Ezt a kijelentését Simicska most is vállalja, aki szerint

ezek tróger, jellemtelen gecik

Mert soha nem gondolta volna, hogy a szerkesztő felveszi a beszélgetésüket, és azt ki is adja. Az Orbánnal összevesző oligarcha azt is elmondta, hogy ennél trógerebb dolgot még sosem tapasztalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.