• Lehet, hogy minden másképpen volt a magyarokkal a honfoglalás előtt, mint ezt eddig gondoltuk.
• Régészeti leletek sora utal arra, hogy talán csak egy emberöltő telt el az Urál elhagyása, és a Kárpát-medence meghódítása között.
• Sudár Balázzsal, az MTA kutatójával beszélgettünk.

Eddig az volt az általános tudományos vélekedés, hogy az Urálból a Kárpát-medencébe tartó magyar törzsek évszázadokig vándoroltak, és egy nagyobb déli kitérő után jutottak el a honfoglalásig. A legutóbbi régészeti eredmények azonban arra utalnak, hogy lehetséges, ez nem így történt. Hanem alig néhány évtized, 40–60 év telt csupán el az Urál vidékének elhagyása és a honfoglalás között. Továbbá a magyar törzsek egy másik útvonalon, az eddig feltételezettnél északabbról érkeztek.

Ha az új teória megállja a helyét, akkor az alapjaiban változtatja meg azt, amit a magyar őstörténetről eddig gondoltunk. Számtalan új kérdést vetnek fel az új kutatási eredmények, amelyekkel a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportja mostanában állt a nyilvánosság elé.

A felfedezésekről Sudár Balázzsal, az MTA főmunkatársával, a Magyar Őstörténeti Témacsoport vezetőjével beszélgettünk.

„Ha az elmélet áll, akkor minden eddigi válaszunkat újra kell gondolnunk” – mondta.

Az új elmélet régészeti leletekre támaszkodik. Eszerint a Középső-Urál vidékéről a 830-as években indultak el a magyarok, egy lépésben érkeztek az Etelközbe (a Dnyeper és a Kárpátok közti területre), és innen jöttek a Kárpát-medencébe, a 800-as évek végén.

A mostanáig hivatalosnak számító, iskolákban tanított elmélet szerint az Urál vidékét elhagyó magyarok 400–500 évig vonultak végig a dél-orosz sztyepperégióban, érintették a Don és a Kubán folyók vidékét, illetve a Kaukázus előterét. Ha az új elmélet helytálló, akkor ilyen nem történt.

Eddig hiányoztak a tárgyi emlékek

A déli és hosszú vándorlás elméletét nyelvészeti kutatásokra és írott forrásokra alapozták. A nyelvészeti szál a magyar nyelvet ért erős török hatásból indult ki. A sok török jövevényszót a déli sztyeppén élő török népek hatásával lehetett eddig magyarázni, és ennek alátámasztásra tetszetős értelmezésnek tűnt, hogy ez több évszázados együttélés következménye lehetett.

Ezt össze lehetett kapcsolni olyan írott forrásokkal, amelyek későbbi krónikákban szerepelnek, és a déli vándorlást említették, többek között Szkítiával hozva összefüggésbe a magyarokat. „Ezek azonban lehet, hogy utólag színezett lejegyzések” – figyelmeztetett Sudár Balázs.

Ami az elmélethez nagyon hiányzott, azok a régészeti leletek. Nincsen kézzel fogható nyoma annak, hogy a magyar törzsek évszázadokig a déli sztyeppéken tartózkodtak volna.

Máshol vannak a tárgyi emlékek

Vannak viszont régészeti leletek, amelyek a 800-as évekből valók, nagyon hasonlítanak a honfoglalás kori magyar leletekhez, csakhogy a mai Oroszország és Ukrajna területéről kerültek elő. Ezekre alapoz az új elmélet.

A leletek egy része nem most került elő, hanem orosz és ukrán múzeumok raktáraiban álltak, de korábban nem nagyon értelmezték őket. Nem kapcsolódtak semmilyen más helyi leletekhez. Mint kiderült, a honfoglalás kori magyar leletekhez hasonlítanak.

Türk Attila régész a 2000-es évek közepe óta foglalkozik ezekkel a leletekkel, szisztematikusan nézte át ezeket a tárgyakat. Továbbá magyar expedíciók, illetve ukrán és orosz régészek is újabb leleteket tártak fel, és ezek szintén párhuzamba állíthatók a honfoglalás kori kárpát-medencei tárgyakkal. Azokra hasonlítanak leginkább. Ezek egy részét bemutatja a tavaly megjelent A honfoglalók viselete című könyv, ami egy most indult, Magyar őstörténet című sorozat első darabja.

Elsősorban harcosok sírjaiból előkerült tárgyakról, többek között lószerszámokról, viseletdíszítésekről, cserépedényekről van szó. A legjelentősebb új lelőhelyek az oroszországi Cseljabinszk (Dél-Urál), illetve az ukrajnai Szubbotcy (Dnyeper jobb partja, Kijevtől délre) térségéből kerültek elő. Ezek jelölik ki az új elmélet szerinti rövidebb vándorlás nyomvonalát.

Az új válasz új kérdéseket vet fel

Eddig a hosszú vándorlás korából való leletek hiányát például azzal magyarázták, hogy nem volt jól elkülöníthető előzménye a honfoglalás kori tárgyi kultúrának. Vagyis a Kárpát-medencében a már itt lévő kultúrával keveredve egy sajátos szintézis jött létre, és ennek újszerűsége miatt nem lehetett magyar előzményeket találni a sztyeppén. Az új elmélet ezt az „átöltözést” cáfolja.

Választ kell viszont találni arra többek között, hogy ha nem volt hosszú déli vándorlás, akkor honnan jöttek a török jövevényszavak ilyen nagy számban a magyar nyelvbe.

Újra kell értelmezni a kazár–magyar kapcsolatokat is, mert az eddigi elmélet fontos pontja volt, hogy a magyarok hosszabb ideig éltek a Kazár Birodalom keretein belül vagy annak szomszédságában.

Hol voltak a magyarok a rövidebb vándorlás előtt? Az Urál vidékén, vagy térben és időben olyan helyeken, amelyekkel eddig nem számoltunk?

Mi lett azokkal a magyarokkal, akik nem vettek részt a honfoglalásban? Az biztosnak látszik, hogy a magyar törzsek több felé szakadtak, a mongol invázióig (13. század első fele) jelentősebb magyar csoport élt az Urál vidékén (velük találkozott Julianus barát). Lehetséges, hogy voltak, akik tényleg a Kaukázus felé mentek, róluk emlékezett meg Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár.

Ásni és friss szemmel olvasni is kell

A kutatásokat több irányba kell folytatni, és ehhez jó alap, hogy a 2012-ben az MTA-n megalakult Magyar Őstörténeti Témacsoport számos tudományterület kutatóinak együttműködését teszi lehetővé, így a régészek, történészek, nyelvészek, néprajzosok közösen kereshetnek megoldásokat.

A kutatók szeretnék folytatni az oroszországi és ukrajnai régészeti feltárásokat. A helyi régészekkel jó a kapcsolat, de az ukrajnai háború nem kedvez a tudományos munkának. Az arrafelé talált eddig nem publikált, de már kiásott leletek további vizsgálata is nagyon fontos lenne.

Sudár Balázs szerint nagyon fontos feladat a történeti források újraértelmezése. Vagyis észrevenni a középkori krónikákban, feljegyzésekben azokat az utalásokat, amelyek a magyar őstörténetről szólhatnak. „Amit eddig magyar néven kerestünk, azt nem biztos, hogy így fogjuk megtalálni” – figyelmeztetett Sudár. Kiket értettek a feljegyzések baskírok vagy szavirok alatt? Lehet, hogy a magyarokat? „Vagy az is lehet, hogy olyan népnevet kell keresni a feljegyzésekben, ami eddig eszünkbe se jutott.”

Szintén fontos lenne sztyeppei népek történetének további kutatása. „A sztyeppei vándorlás egy rendszer, az egyik nép helyére egy másik nyomul be, találkozások, egymásra hatások rendszere volt” – mondta Sudár. Ha a magyarok közvetlen említését nem is találjuk meg, a mögöttük vagy előttük járókét lehet, hogy igen, és a hálózat felépítéséből eljuthatunk valahova.

És hogyhogy magyarul beszélünk?

Sudár Balázs arra is emlékeztetett, hogy sok egyéb nyitott vagy vitatott kérdés van még a honfoglalással kapcsolatban is. Elképzelhető például, hogy a honfoglalás már 895 előtt elkezdődhetett, és hosszabb folyamat volt, a Kárpát-medence keleti részén már korábban megtelepedtek a magyarok. Fontos kutatási terület a Kárpát-medence nyugati felén lévő Karoling tartomány kultúrájának és történetének vizsgálata is.

Az sem világos, hogy mennyien voltak és hogyan hatottak a betelepülő magyarokra a honfoglalás előtt itt élő avarok (egy szintén keletről érkező, eredendően lovasnomád népről van szó, amelynek birodalma a honfoglalásra már eltűnt).

Egészen különös Sudár szerint az is, hogy a magyarok megtartották a nyelvüket a honfoglalás után is. A legtöbb példa azt mutatja, hogy a betelepülő népek átvették a helyi kultúra nyelvét, mire saját államot alapítottak. Így lett például szláv nyelve az egyébként török bolgároknak, vagy lettek szintén szláv nyelvűek az egyébként Skandináviából érkező oroszok (ruszok). Logikus magyarázat lenne, hogy a Kárpát-medencét nagyon kevesen lakták a honfoglaláskor, vagy hogy a magyarok voltak rengetegen, de valójában egyikre sincs semmilyen bizonyíték.

Az íróasztalnál felismert elmélet és a gyakorlat néha ellentmondanak

Megkérdeztük Sudár Balázs véleményét a hazai hagyományőrző mozgalmakról is. Szerinte a tudománynak mindenképpen fel kell vennie a kapcsolatot velük: az amatőr érdeklődők igényeit ki kell szolgálni, míg a mozgalom szűkebb, de szinte profiként működő rétegét be kell vonni a kutatásokba. Utóbbiak munkája például a honfoglalás kori tárgyak rekonstruálása esetében nagyon komoly eredményeket is hozhat.

„László Gyula remek régész volt, de azt például íróasztal mellett tévesen feltételezte, hogy a szablya fokéle arra szolgált, hogy visszafelé húzva az ellenfél lovát megsebesítsék vele. Amikor kipróbálták, kiderült, hogy visszahúzásból ezt nem lehet megcsinálni, szúrásra viszont alkalmas a szablyák fokéle. Előfordult, hogy egy rekonstruált nyeregről a hagyományőrzők azonnal látták, hogy azt nem lehet egy igazi lóra rátenni. A speciális gyakorlati tudás sokat segíthet, és a hagyományőrzők az ismeretterjesztésben is nagyon fontos szerepet kaphatnak. Ezért segíteni kell őket, hogy minél pontosabb információkhoz jussanak a tudománytól.”

Közreműködött: Tbg