Ha el akarjuk dönteni, kell-e támogatnia a Nyugatnak Ukrajnát az orosz aggresszió elleni harcában és mivel (pénzzel, fegyverekkel, Oroszország elleni szankciókkal), először meg kell tudnunk válaszolni azt a kérdést, hogy pontosan mennyire fontos a Nyugat számára Ukrajna és mekkora áldozatot hajlandó érte hozni.

A kérdés nem egyszerűen csak Ukrajnát érinti, hanem bizonyos alapelveket is. Egy ország nem rohanhat le csak úgy a másikat és annektálhatja egy darabját, ahogyan Oroszország tette a Krím-félsziget elfoglalásával.

Az államok területi integritása sérthetetlen: ez a nemzetközi rendszer egyik legfontosabb alapelve.

Ha pedig Ukrajna az Európai Unióhoz akar közeledni, nem pedig a korrupción, hazudozáson és elnyomáson alapuló putyini Oroszországhoz, ahol az ellenzéki politikusokat lelövik az utcán, akkor Ukrajnának ehhez joga van és minden segítséget meg kell kapnia, miközben Oroszország a donyecki és luhánszki szeparatisták támogatásával akarja megfosztani ettől a lehetőségtől.

Ez a meggyőződés vezérli az Ukrajnának nyújtott pénzügyi segítséget és az Oroszországra mért nyugati szankciókat, nagyon helyesen. Ebből a meggyőződésből kiindulva kell mérlegelni azt a kérdést is, hogy adjon-e fegyvereket a Nyugat a szétzilált ukrán hadseregnek, a jórészt az oroszok által felfegyverzett szeparatisták ellenében.

Világos, hogy Oroszország nagyon is határozott válasszal bír arra a kérdésre, hogy neki mennyire fontos Ukrajna. Moszkva szemmel láthatóan készen áll a gazdaságát alaposan megtépázó szankciók, a részleges nemzetközi elszigeteltség elviselésére, a Nyugattal való kapcsolatok teljes szétverésére, sőt a háborúra is annak érdekében, hogy Ukrajnát a saját érdekszféráján belül tartsa.

Vlagyimir Putyin központi stratégiai érdekként tekint az Ukrajna feletti orosz befolyás megtartására.

Akár azért, mert attól tart, hogy a NATO tovább terjeszkedik kelet felé és Oroszország biztonságát fenyegeti, akár mert elhiszi azt a maflaságot, hogy a grúziai és ukrajnai forradalmakat a CIA robbantotta ki, és attól fél, hogy az ő rezsimje lesz a következő.

Azért fontos nagyon tisztán látni ebben a kérdésben, mert az oroszok eddigi elszántságából kiindulva szinte biztosan megjósolható, hogy ha a Nyugat fegyvereket ad az ukránoknak, akkor az arra az oroszok azzal fognak válaszolni, hogy további fegyvereket adnak a szeparatistáknak, hogy helyreállítsák az egyensúlyt.

Ez egy klasszikus eszkalációs problémához vezethet, aminek vagy az a vége, hogy az egyik fél meghátrál, vagy az, hogy a háború kiterjed és potenciálisan berántja a NATO-t is.

A legjobb esetben is csak táplálja a tüzet, holott Kijev úgysem tudja megnyerni a háborút, hiszen akármennyi fegyvert is kap a Nyugattól, az oroszok ellen nincs esélye.

Végeredményben ezt kell tehát mérlegelni. Ha úgy érezzük, hogy Oroszországnak fontosabb Ukrajna, mint nekünk, akkor belekezdeni is kár ebbe az egészbe, hiszen úgyis mi fogunk előbb meghátrálni. Ha viszont Ukrajna sorsa számunkra ugyanolyan fontos, mint Oroszország számára, akkor az elkerülhetetlenül ehhez a kérdéshez vezet: készen állunk akár háborút is viselni Oroszország ellen Ukrajnáért?

Budapesten ülve ezek a kérdések talán tökéletesen irrelevánsnak tűnnek. De Magyarország NATO-tagállam, vagyis ha a NATO háborúba keveredik Oroszországgal, akár csak egy ballépés, egy rosszul menedzselt válság szerencsétlen kimenetele folytán, az Magyarországot is közvetlenül érinti.

Az én válaszom ezekre a kérdésekre az, hogy sajnálom Ukrajnát, és Oroszországnak fizetnie kell az agresszióért.

De akkora árat a Nyugat nem tud Putyinnal fizettetni, ami miatt hagyná, hogy Ukrajna kicsússzon a kezei közül, egyszerűen azért, mert az oroszoknak ez az egész kérdés fontosabb, mint nekünk.

Abszurd háborút kockáztatni Moszkva ellen egy olyan országért, ami valójában mindig is az orosz befolyási övezet része volt. Ukrajna nem NATO-tag, nem nyugati szövetséges. Nem vagyok oda a befolyási övezetek régimódi ideájáért, de Oroszország egy régimódi nagyhatalom, ami ha teheti, úgyis ugráltatni fogja a szomszédait. Visszataszító és illegitim, de ez a valóság.

A gazdasági szankciók: egy dolog. De fegyvereket adni az ukránoknak túl kockázatos és végeredményben értelmetlen, hiszen úgysem tudják megverni a sokkal erősebb oroszokat. Ha pedig értelmetlen, akkor cinikus is, hiszen egy megnyerhetetlen háborút fegyverekkel táplálni: annak csak Ukrajna issza meg a levét. Ha úgysem tudjuk megmenteni Ukrajnát Oroszországtól, akkor minek öntsünk olajat a tűzre?

Erre azt mondhatnánk, hogy de ha az oroszokat nem állítjuk meg Ukrajnánál, akkor legközelebb a balti államokra próbálják meg rátenni a mancsukat. Ennek a veszélye kicsi: szemben Ukrajnával, ezek az államok NATO-tagok, vagyis Putyin az Egyesült Államokkal való háborút kockáztatná, ha megpróbálná őket elfoglalni. Mint minden autokratikus, de végeredményben racionális vezetőt, őt is elsősorban a túlélés érdekli.

A hagyományos elrettentés módszere működött a szovjetekkel szemben, működni fog Oroszországgal szemben is.

Oroszország egyébként sem egy feltörekvő, expanzív hatalom, ami újabb és újabb hódításokra készül. Éppen ellenkezőleg. Gazdasága visszaesőben, népessége fogyóban, csak arra képes, hogy közvetlen szomszédságában keménykedjen. Katonai kiadásai várhatóan már jövőre elkezdenek visszaesni a csökkenő olajárak és a nyugati szankciók miatt. Mostani aggresszív viselkedését inkább a minden autokratikus rezsimre jellemző paranoia, a befolyásvesztéstől való félelem vezérli, mint az expanziós törekvések.

Így vagy úgy persze, Putyin veszélyes. Ez kétségtelen. De Európát nem Donyeckben kell megvédeni, hanem a Baltikumban. Ha kell, telepítsenek állandó amerikai bázisokat Lengyelországba és a balti államokba. Abból az üzenetből érteni fog. Meg kell húzni egy vonalat, de ott, ahol valóban számít, és ott, ahol ennek értelme van, nem egy olyan országban, amit a NATO úgysem tud megvédeni. Ukrajna egyszerűen túl közel van Moszkvához.

Szlankó Bálint