Egy jobb, erősebb, dinamikusabb, fiatalabb Havasi Bertalan született

bűnügy
2015 március 16., 13:11
comments 203

Még mindig potyognak lefele a maradék morzsák a tegnapi forradalmi hangualatú buliból.

Ugye tanítani lehetne, ahogy Orbán Viktor sajtósa és személyi testőre, Havasi Bertalan, jó pásztorként az újságírókat terlegeti. De lehet, hogy már tanítják is. A március 15. központi ünnepség már-már a 2007-es hangulatot idézte. Agydurrantó volt a hepaj. Ebből egyetlen résztvevő sem szeretett volna kimaradni. Az egyik fiatal szervező például, kilépve szerepéből, ami az érkező vendégek informálása volt, elkezdte elrángatni a fotósokat, akik a fel-fel lángoló balhékat próbálták megörökíteni. A felvételünkön éppen Mudra László fotóriporter figyelmét próbálja elterelni a munkavégzésről. Végül az egyik biztonsági embernek kellett lecsitítania a túlbuzgó srácot. Én azt mondom, ha ilyen odaadással folytatja a munkáját, akkor kettőt pislog és helyettes államtitkár lesz belőle.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.