Brüsszelben is luxytúrázott Hende Csaba

POLITIKA
2015 március 18., 07:21
comments 141

2011 októberében Párizsba utazott titkárnőjével - azóta új párjával - Szajlai Mónikával. A hotelszobáért fejenként 844 eurót, 256 ezer forintot fizettünk mi, magyarok. Hende Csaba parádés magyarázatot adott arra, hogy miért titkárnője kísérte egy hivatalos útra az akkor még nős minisztert:

“minisztert a kísérője kíséri”.

Most a Blikk szúrt ki még három utat 2011-ből és 2012-ből. Mindhárom esetben Belgium volt az úticél, és a háromfős delegációk fejenként 120 ezer forintot költöttek szállásra éjszakánként. A miniszter az európai uniós védelmi miniszterek tanácskozásaira utazott.

A Honvédelmi Minisztérium, honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem árulta el, hogy ki kísérte Hende Csabát a kiküldetésekre. Siklósi László védelempolitikai helyettes államtitkár tagja volt valamelyik delegációnak, de hogy ki volt a harmadik személy, azt nem tudjuk. A Blikk szerint Hende Csaba többi kiküldetésén sokkal kevesebbet költött szállásra, mint ezeken az utakon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.