„Engem harapott már meg kutya” – érvelt a focista, aki felrúgott egy kiskutyát

futball
2015 március 24., 10:06

Tegnap írtuk meg, hogy a megyei első osztályú Berkenye-Héhalom meccsen az 55. percben a pályára futott egy kis kutya, amire egy héhalomi focista hatalmasat rúgott bele.

Az állatkínzó focista, Fekete Tamás, aki állítása szerint már a rúgás pillanatában bűntudatod érzett, így magyarázta a tettét a Hír 24-nek:

„Volt okom rá. Engem harapott már meg kutya - az elmúlt három évben ötször is -, sőt, veszettség elleni oltásokat is kaptam emiatt. Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülnék, nem így cselekednék, de arról senki nem beszél, mi lett volna, ha az eb bánt engem. Szerencsére a lefújás után tudtam beszélni a blöki gazdájával és indulás előtt meg is simogathattam a jószágot. Állatbarát vagyok, és butaságot követtem el.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.